Vasárnap kimentünk a veresegyházi tavi strandra. A kánikula ellenére elviselhető volt a tömeg és a tó kiváló volt fürdésre. A víz kellemes volt, a part tiszta, nem volt sem hínáros, sem algás, sem büdös, sem iszapos. A szélén még Dani is nagy bátran nyomta a kis karúszóival.
Azért leírom mi minden történt, lesz szó mérgező növényről, halakról és szennyvízről, és a végén még nevetőgörcsöt is kaptam...
A pénztárnál kihelyezett minősítés szerint, a vízminőség csak megfelelő besorolást kapott a legutóbbi vizsgálat alapján. Nem is tűnt volna föl a zuhanyzó felöl a tóba vezető cső, ha nem olvasom ezt a papírt, hogy az Enterococcus faecalis mennyisége volt kiugró. Tudja esetleg vki, hogy honnan jön az a cső, és milyen jellegű anyagot engednek ott a tóba a strand közepén, remélem csak esővíz..., de azért mehetne máshol is az a cső...
Nagyon tetszett viszont, hogy a part egy részén meghagyták a nádast, sőt azon a részen, ahol fel van töltve homokkal, a fürdőzónában is van néhány növénycsomó, ott sok apró hal is úszkált Bonika legnagyobb örömére, sajnos megfogni egyet sem tudott, bár gondolom a halak meg ennek örültek inkább.
Engem extázisba kergetett, hogy minden növényszigetben felfedeztem a gyilkos csomorikát, ami az ilyen úszólápos tavak egyik különleges, de jellemző növénye. Olyan súlyos idegméreg, hogy ihaj, de úgy néz ki ez csak nekem volt ilyen izgalmas, mert a csoport, akik mellé beálltam fotózni tudomást sem vettek róla, és kicsit se lettek izgatottak, mikor közöltem velük, hogy ez a gyilkos csomorika. Amúgy most virágzik, érdemes kimenni megnézni, a tó körül sok van.
Bene bemutatja a gyilkos csomorikát!
Természetesen fagyiztunk is, szendvicseztünk és a takarónkat olyan szinten összemocskoltuk, hogy égnek állt a hajam. A fiúk, ahogy kijöttek a vízből rögtön homokos lábbal víztől csöpögve ráfeküdtek és a végén még Dani még a ribizlit is beletaposta... de mire ez történt részemről teljes volt a nihil a takaró irányába.
A babakocsink a parkolóban megadta magát. Nem tudtuk összecsukni, először én ütögettem icipicit káromkodva, erre Pajától megkaptam a "mintaanya" jelzőt csupa idézőjelben. Aztán pedig ő állt neki. Mikor már 2 perce fogszorítva próbálta összecsukni, akkor jött rám a nevetés. Mivel még mindig duzzogtam a mintaanyán végül nevetőgörcs lett belőle. Se az elakadásjelző háromszög, se a kocsiemelő nem bizonyult elegendőnek az összecsukáshoz, így végül egészben betettük a kocsiba és otthon egy csavarhúzóval sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy nem túl praktikus a strandon, mert a homokban járda híján olyan tolni, mintha egy szánkóval próbálkoznál. Na mindegy, legalább a szendvicsek nem lettek homokosak.
És íme a kis horgászunk (háttérben újra a csomorika. Nem, nem vagyok megszállott, csak félelemmel vegyes csodálattal szemlélem ezt a növényt.)
