Nem nagyon volt időm adventi kalendáriumot farigcsálni. Bene már két hete beteg és nem jár oviba, így a nappalok kilőve, mert akkor ugye hol a meglepetés. Na meg örülök, hogy naponta sokszor enni tudok nekik adni és a lakás sem ment át szemétdombba. Ja hogy itthon vagyok egész nap és csak ennyi? Hát igen ennyi, de ne kritizálj, amíg nem töltöttél el a bőrömben egy napot :) A két emberkölyök, aki már jár, Bene és Boni most éppen a birkózást gyakorolja, de megállás nélkül. Nem viccelek, egész nap kergetik egymást a lakásban, két vállra fektetik, csikizik. Nagyon nagy fejlődés, hogy Bene már nem karmol és harap közben. Az élet apró örömei..., de őszintén? Eddig ez keserítette meg a napjaimat, hogy nem tudtam megvédeni Bonikát Bene heves és határokat nehezen érzékelő személyiségétől. Arról nem is beszélve, hogy nekem nincs testvérem, szóval elképzelni sem tudom mi az a testvérféltékenység, nem is értem mi a szöszért gondolja, hogy ő (Bene) kimarad valamiből, ha nem vele foglalkozunk, hanem a tesójával. Na jó kicsit el tudom képzelni, de ez nem túl nagy segítség akkor sem. És soha nem gondoltam, hogy mikor valaki azt mondta, hogy a tesómmal egész nap piszkáljuk egymást az tényleg azt jelenti, hogy (szinte) EGÉSZ NAP, hát ezzel anyaként szembesülni először elég megrázó és idegtépő tud lenni. Nem akarom nagyon elbízni magam, de azért most úgy érzem léptünk egyet előre a sok hátralépés után...
Na de térjünk vissza az adventhez. Ma este rajtam kívül álló okok miatt (ugye holnap kezdődik) már nem odázhattam tovább a kalendár készítést. A másik ok, amiért emellett az egészen egyszerű megoldás mellett döntöttem, hogy mindig csak éppen a következő napi meglepi kerül föl, nem okozva kísértést és egész napi rinyálást, hogy még hány zacskót bonthatunk ki ma. Minden nap fenn lesz a napi meglepi egy borítékba belecsúsztatva. A következő nap helyét pedig minden nap majd kidíszítem. Karácsony után pedig csak fogok egy lavór vizet és lemosom a falat, vagy rakok elé valamit, ha nem lesz szívünk megválni tőle :)
