Nemrégiben egy plázában jártam és sikerült úgy parkolnom, hogy rögtön hátulról rám állt egy másik kocsi. Olyan közel állt meg az ő kocsija elejével az én kocsim farához, hogy épphogy befértem a két kocsi közé és így kezdtem el kiszedni a csomagtartóból a babakocsit. A fazon, a másik kocsi sofőrje kiszállt a kocsiból és elkezdett kioktatni, hogy ha tudom, hogy babakocsit akarok kiszedni, akkor minek állok be tolatva a parkolóhelyre. Nem voltam olyan rossz lelki állapotban, hogy hasonló stílusban válaszoljak, és amúgy is éppen a fejem fölött tartottam a 15 kilós babakocsit, egyensúlyozva, hogy ne ejtsem rá se az ő se az én kocsimra.
Amúgy egyáltalán nem lettem ideges, és mivel egy kedves barátnőmmel készültem találkozni nem is volt kedvem felzaklatni magam, úgyhogy szépen a fazon szemébe néztem és szinte őszintén megköszöntem a tanácsát, majd folytattam a gyerek kiszedésével. A pasi úgy elszégyellte magát, hogy visszaszállt a kocsijába és hátratolatott 40 centit, majd szinte bocsánatot kérve mondta, hogy úgyis vissza is kell tenni azt a babakocsit. Megköszöntem.
Nekem sem mindig megy ez a fajta kommunikáció, sőt néha élvezem, hogy visszaszólok ilyen helyzetekben, de azt vettem észre egyre kevesebbszer lelem örömömet ebben a perverzióban.
Tanulság: kinek mi... nekem az, hogy a legjobb nem belemenni felesleges, értelmetlen párbeszédekbe és az, hogy ha bunkóságra kedvességgel válaszolunk akkor lehet, hogy még azok is képesek némi együttérzésre, akik ezt az érzést már réges-régen elrejtették a tudattalanjukban,,,
Mosolyogj! :)
