Doctorhousewife

Bár a zabkásának amúgy sem kell túl nagy reklám nálunk, de a vulkánkitörés nagy sikert arat mindig.

Sövénynek szántam a csicsókát, amit még a költözéskor kaptunk a nagybátyámtól. Mikor elszárad minden évben kiszedjük és a gumókat is kiásom, hogy ne legyen olyan sűrű jövőre, na meg a gyerekek kincsvadászat iránti igényét is csillapítja, amikor a gumókat keressük a földben.

Egyik évben már kipróbáltam a főzést is, de olyan macerásnak találtam a hámozást, hogy eldöntöttem soha többet nem kezdek vele. Aztán újra rászántam magam és hámozás nélkül egészben főztem meg a gumókat, így főzés után nagyszerűen lehántható róla a burok, de a család kábé fejenként egy kávéskanálnyit evett belőle, így nem erőltettem.

Most újra lett egy pár kiló gumó és merész dolgot műveltem vele, gombócot készítettem belőle. A főt, majd hámozott csicsókát botmixerrel lezüzülte Bene, adtunk hozzá tojást, kukoricalisztet és fehér lisztet (30-70 százalékban) , xilitet, cukrot, mézet (mindenből egy kicsit) és fahéjat. Majd forró vízben kifőztem a fagyiskanállal adagolt gombócokat, volt nagy vita, hogy kinek a kezében legyen a kanál és a végén sírás is, mert Boni rakta bele az utolsó kettőt...

Pirított zsemlemorzsával és eperdzsemmel ettük. Nagyon finom, puha, krémes gombócok lettek. Bene, aki még a szagát sem szerette a csicsókának, megevett belőle négyet. Boni, akinek amúgy is minden a kedvence, szintén jóízűen ette. Dani pedig két kézzel tömte a szájába, bár ő banán-édesburgonya péppel kombinálta a dzsem helyett. Na most vagy ízlett nekik vagy nagyon éhesek voltak :)

Van itthon nem egy, nem két céklánk, sajnos a család nagyobbik hányada nem eszi meg, ha felismerhető. Így most trükkhöz folyamodtam, Vízben megfőztem és lebotmixereztem egy egész céklát. Két tojás fehérjét habbá vertem aztán hozzákevertem a sárgájákat és két merőkanál céklapépet. Adtam hozzá 0,5 kg főtt törtkrumplit és annyi lisztet, hogy fagyis kanállal adagolható legyen, ja és még egy kevés sót. Majd sütőpapírra kihalmoztam a céklacsókokat:

Köretnek ideálisnak bizonyult a sült csirkéhez. A sütőpapírtól csak kihűlt állapotban tudtam elválasztani, talán legközelebb adnék hozzá egy kis zsiradékot is (mondjuk 50 gramm puha vajat). Igaz a cékla láthatatlan volt a fiaim mégsem ették meg, viszont rácuppantak a sült csirkére.

Jöjjünk össze és beszéljünk róla, rólunk, rólad!

2012. november 27-én, kedden 10-12h-ig szeretettel várunk Benneteket a veresi szoptatást támogató baba-mama körben. Hosszú szünet után próbáljuk meg feléleszteni ezt a programot. Új helyen, a fő úton, a régi családsegítő épületében, a graffitivel díszített házban kaptunk lehetőséget, helyet a találkozókra. Ezt ezúton is köszönöm!

Meddig elég az anyatej? Nem szopik olyan gyakran a baba, talán elválasztja magát? Eleget eszik/iszik? Te hogy kezdted a hozzátáplálást? Gyere és oszd meg velünk a tapasztalataidat és hallgass meg másokat, mert egymástól, nehézségeinkből, kudarcainkból és örömeinkből tanulhatjuk a legtöbbet.

Minden anya, aki érdeklődik a szoptatás iránt, várva várt vendég a baba-mama csoportban.

Kérdésed van? Hívj bátran: 30-2493457 (Bodrogi Lilla)

Benedek fiunk ötödik születésnapját ünnepeljük ma. A csipetcsapat (Bene és Boni) apával a Fővárosi Nagycirkuszban múlatják az időt éppen. Bene imádja a cirkuszt, aki ismeri őt lehet nem a zenés, vidám produkcióra gondol, ami a színpadon folyik és fizetünk érte, hogy megnézhessük. Benének ez a vérében van és magától is napi szinten űzi :) Na de félre a tréfát és az öniróniát. Ezt kapta a szülinapjára, hogy megnézhetik az idei előadást is. Egész évben emlegeti a cirkuszt, ahova a 2. szülinapja óta mindig elvisszük. Annyira jó látni mikor ilyen boldog. 

Én itthon maradtam szegény taknyos Danikával tortát sütni. Előre mondom, hogy nagyon macerás torta, szerintem ne kezdjetek bele, de nagyon jó lett! Már régen kigondoltam, hogy Kriszti blogjából fogom elkészíteni a dobostortát, de végül annál maradtam, hogy csokitorta lesz dob nélkül. Nekem általában az a bajom a receptekkel, hogy közben mindig kitalálok valamit, hogy nekem, hogy tetszene jobban, hát így járt most a dobostorta is. Mivel Bene általában nem ehet gumicukrot - ezt is sokat hallgatjuk: hogy ő mennyire szeretne gumicukrot enni - így a dekoráció abból lesz (ezt már korábban beszereztem az Aldiban, prémium feketeribizlis gumicukor).

A piskóták istenien sikerültek, végre egy jó piskóta recept, köszi érte (2 tojásfehérje felverve keményre, 40 gr cukorral, aztán belekeverni a sárgákat és végül 40 gr. liszttel elkeverni. Majd jó vékonyan kikenni sütőpapírra és 200 fokra előmelegített sütőben kb 6-7 percig sütni, majd egy kívánt alakú forma körül kivágni a lapokat). Azért nem ment minden simán ugyanis nincs konyhai mérlegem. Bene és Boni felfedező kíváncsiságának esett áldozatul kb. egy éve) így a 40 gramm kimérésével beleütköztem az első akadályba. Aztán eszembe jutott, hogy van egy csecsemőmérlegünk és azon mértem ki 0,04 kg-t és így is működött a dolog. Kicsit macerás, hogy egyesével kell sütni őket, de nincs minden nap 5. szülinap... A krémet is módosítottam egy kicsit 300 gr vajhoz adtam 50 gr karobport és 50 gr xilitet, majd készítettem még egy adagot 200 gr vajhoz adtam 30 gr xilitet és három felolvasztott gumicukrot (mikróban fél perc) aztán gyorsan kell keverni - még egy fél percre be kellett tennem a mikróba, hogy kenhető legyen - és ez ment a tetejére. Isteni lett.

Csináltam még tojásfehérje habot ezzel kentem meg a szélét (2 tojájfehérje 40 gr cukorral keményre verve és 30 gramm liszttel elkeverve). És végül felkerültek a gumicukrok is. Íme a végeredmény:

A tegnapi leveszöldségeket ma fasírttá alakítom át, ebből lesz a lesírt, elég gyenge poén? Lényeg a lényeg 2 merőkanál leveszöldséget krumplinyomóval összetörtem, hozzáadtam 2 tojást és annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen a massza, ez nálam annyit jelent, hogy evőkanállal adagolható legyen a forró olajba. Ehhez készítek még zöldbabfőzeléket ma, mert még mindig nincs kedvem se két, se három gyerekkel bevásárolni menni.

Hátha végre Pajának is lesz majd egy kis ideje és ő elintézi ezt az egyébként kellemes elfoglaltságot. Sajnos én úgy tapasztaltam, hogy egy csecsemővel a hátamon, egy bölcsődés korúval a kosárban és egy szaladgáló óvodással éppen, hogy nem annyira kellemes, hanem inkább olimpiai számnak is nevezhetnénk. Az nyer, aki a végén mindent és mindenkit maradéktalanul bepakol a kocsiba, nem vert le és nem evett meg semmit már a boltban és a pulzusa sem éri el a 200-at. Hát én edzek. Talán a városi selejtezőn már meglenne a dobogós hely, be tudok pakolni mindenkit és mindent a kocsiba, a többi kompetenciám még finomításra szorul és a már meglévőkön is van mit javítani.

A fagyasztót is átkutattam és egy csomag csirkeszárnyra találtam. A nagymama vette, mikor itt voltak egy hétig nálunk. Mi nem igen szoktunk csirkeszárnyat enni, de úgy látszik ők sem, mert végül nem ezt készítette el. Most viszont jól jön :) Készítek egy kis fűszeres pácot hozzá (olivaolaj, fél grépfrut leve, kávéskanál reszelt gyömbér, 4 gerezd fokhagyma szeletelve, ja és egy kis tárkony - saját szüretelés -, állni hagyom egy fél órát, és aztán kedvenc serpenyőmben fogom megsütni. Megpirítom egy kicsit a szárnyakat a pácban, öntök hozzá utána 1 dl vizet és jól átfőzöm az egészet.

Amíg ezt írtam és csináltam Boni ezt készítette, persze a cipelésben én is segítettem :)

Kiürítettem a hűtőből a maradék zöldségeket és a fagyasztóban találtam egy csontot (karaj filézés után), úgy döntöttem levest csinálok belőle. Zöldségdarabokat mindenki szereti, lehet pürézni is Daninak, ha úgy lesz kedvem.

Most vetettük be először az Ikeában frissen vásárolt szép, színes zöldségpucolót, hát sajnos nem küldték el nekünk kipróbálni előre, mert akkor biztos megmondtam volna nekik, hogy minden egyes húzásnál bele akad az ember ujja a nyélbe, de most már mindegy, megvettük, a kocka el van vetve. Majd ha olvassák a blogomat biztos belátják, hogy hibáztak :) 

Szóval a leves: 2 répa, pár krumpli, 1 paprika, 1 paradicsom és 1 cékla került ma a levesbe - minden felkockázva - és volt még egy kis pohárka fehérbab megfőzve (kenyérkencét csináltam belőle egy másik nap, de kimaradt belőle), bele a húsos csont, Boni felöntötte vízzel és már fő is.

Túrós gyömbéres metéltet készítettünk ma Bonifáccal. Raktunk még bele ananászt, ez az ő ötlete volt, a levét mind meg is itta, mert ezúttal konzervvel dolgoztunk. 3 tojást 25 dkg túróval, cukorral és két kiskanál frissen reszelt gyömbérrel összekevertünk, szórtam még bele egy evőkanál szárított almaszálat, ami a tegnapi nasiból megmaradt és 10 dkg vajat olvasztva, szórtam rá 1 evőkanál kukoricalisztet is a végén. Kifőztünk egy fél zacskó tésztát - azaz 25 dkg-ot - (mindegy milyet, mi most fusillivel készítettük) és összekevertük a gyümölcsös túróval. A végén még ollóztam a tetejére egy kevés aszalt szilvát, csak a színe kedvéért :) Az egészet tepsibe öntöttük és már benn is van a sütőben. Szerintem mindenki kedvence lesz :)

Na de könnyű annak, akinek ilyen segítsége van!

Márton napjára mi is készültünk. Pogácsasütést vállaltam az oviba a lámpásfelvonulás estéjére. A pogácsák szépen el is készültek, és mivel a szomszédokkal a hidegebb idők beállta óta nem igen találkoztunk kipattant a szikra, hogy milyen jó lenne megvendégelni őket a friss pogácsákkal és jó kis szabolcsi pálinkával. 18:15-kor küldtünk is egy e-mailt a szomszédok levelezőlistára :) , hogy fél hétkor Márton napi meglepetés lesz a homokozónál. Kivittük az ételt, italt és nagy meglepetésre érkeztek is a vendégek. A fiaim lámpásokat gyújtottak és ők is nagyon élvezték a hirtelen jött összezördülést. Én nagyon örültem, hogy megoszthattam a finom és meleg sütiket velük. Örülünk, hogy velünk voltatok!

A másik hagyomány, amit felelevenítettünk a manókeresés volt. Ezt az oviban tanultuk, ahol minden évben egy manósereg bújik el a kertben, amit a gyerekek nagyon lelkesen és várakozva keresnek, mert mindenki haza is viheti a manót, amit talál. Tavaly én is részt vettem a manóvarrásban, ezért a "házi manókkal" csak félig készültem el. Idén az oviban nem varrtam, így volt időm befejezni az egy éve elkezdett manókat, amiket a fiúknak varrtam. Igen jó munkának idő kell, hát nekem egy évbe tellett. Talán jobb is így, mert szerintem idén jobban értékelték, mint amennyire tavaly tették volna. Elbújtattam a két sapkást a kertben és szombat reggel miután kivittem a kukát mondtam a fiúknak, hogy két manót láttam bujkálni a bokrok között. Alig bírták kivárni, hogy felöltözzenek és kutathassák a manókat. Mivel péntek este még nem voltak kész a manók, teljes meglepetés volt, nem is szóltunk nekik előre, mert nem voltam benne biztos, hogy be tudom-e fejezni őket. Azóta hurcolásszák magukkal a manókat és játszanak velük és még a tavalyi ovis manók is előkerültek.

És egy picit arról, hogy mi is ez a Márton nap. A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (Szombathely) született 316-ban. Márton a római császár katonájaként egy hideg téli estén odaadta köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Hát lehet, hogy így volt...

Én inkább az alábbiakat látom életszerűbbnek.

A néphagyomány szerint Szent Márton napja jelenti a paraszti év végét, ilyenkor zárták le régen az éves gazdasági munkákat és kezdetét vette a természet téli pihenője. A cselédek ilyenkor kapták meg régen az évi bérüket és ráadásként egy libát. Ezen a napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. E szokás gyökerei a pogány állatvágási ünnepekig nyúlnak vissza, melyet az aratási időszak végén tartottak. Ezt a pogány szokást a kereszténység így vett át Szent Márton ünnepeként. (Forrás:http://martonnap.hu/)

Ezért nálunk vannak libák, manók, lakoma, borkóstolás... és így örül mindenki!

Az egyik kedvenc színem a sárga, a narancssárga pedig a legkedvencebb. Ebben van egy kis nosztalgia is az utrechti szép napok után, és most jutott eszembe, hogy volt egy narancssárga flitteres miniruhám is, mikor még fel mertem venni ilyesmit. Sőt a lagzinkban is narancs-lila volt a dekoráció. Ma sárga napot tartottunk. Persze nem úgy történt, hogy felkeltem és elhatároztam, hogy na ma akkor sárgát fogunk enni, de este valahogy ez lett a summázata a napnak. Véletlenül még a gyerekeket is narancsba öltöztettem ma, szerintem jól áll nekik :)

Reggelire tükörtojás volt sütőtökös kenyérrel. A sütőtökben az a jó, hogy gyakorlatilag bármibe bele lehet rakni, az ízét nem rontja el viszont nagyon szép színt ad az ételeknek. Most krumplis-sütőtökös kenyeret készítettem (főt összetört burgonya, sütőtök megsütve, liszt (fehér és rozs), víz, olaj, só élesztő) és nagyon finom, puha, ruganyos kenyér lett belőle ráadásul csoda sárga is, öröm enni.

Uzsonnára pedig sütőtökös palacsinta készült. A sült tököt összebotmixereztem, ehhez adtam 4 tojást, lisztet (szintén fehér és rozs-ebből csak keveset), kanál sót, sok gyömbérport és fahéjat és tejjel öntöttem föl, a végén egy pici szódával is hígítottam és olajon sütöttem meg. Olyan sok lett a tészta, hogy a felét beraktam egy tejes üvegbe és holnap reggel újra fogok sütni egy párat reggelire :) Eredetileg akartam készíteni hozzá karamellt, de miután Benedek egy fél üveg eperlekvárt evett meg három palacsintához, úgy döntöttem nincs szükség még több cukorra. Dani két kézzel tömte a szájába, mondjuk ő még mindent két kézzel töm a szájába. Bonika pedig tűrte, hogy ő csak akkor kap lekvárt, ha Bene úgy akarja (kapott).

Számomra az ősz egyik fénypontja, hogy lehet sütőtököt enni. Igen, ez egy ilyen apró dolog, aminek lehet és még tudok is örülni. Sőt tököt is szoktunk faragni. Én még akkor látogattam el az USA-ba, amikor Magyarországon még csak a horrorfilmekből volt ismerős a Halloween. Ő, ilyen öreg vagyok? A bőröndömben hoztam haza fűszerezett sütőtök konzervet, mert a helyiek nem tudták megmondani mit is kell belerakni, ők ugyanis mindig konzervből készítették. Nem mertem megkockáztatni, hogy a szüleim kimaradjanak ebből a földi örömből, így inkább vettem 99 centért egy dobozzal :). Azóta persze kikupálódtam és most már sejtegetem, mitől lesz ízes a pite. Azóta is minden évben sütök legalább egy pumpkin piet. Így volt ez az idén is. Vajas pitetésztát készítek hozzá (liszt (fehér és graham keverve), 1 tojás, cukor, vanília és sütőpor) és ezzel bélelem ki a piteformát, ezt 10 percig elősütöm és aztán rakom bele a tölteléket (ha tök, akkor megsütve, tejszínnel (lehet mascarpone is), mézzel, cukorral (idén kipróbáltam a xillitet) fahéj, gyömbér, őrölt szegfűbors + 2 tojás) aztán 180 fokon kb. 40 perc. A dekorálásban idén Boni és Bene is segített. Kígyócskákat gyúrtak, amiből aztán én a következő kreatúrákat képzeltem el :) Ti milyen pitét szerettek?

Tegnap délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ma délre 6 finom üveg galagonyalekvár boldog tulajdonosa leszek. A nagy eső után elmentünk gombászni kedvenc közeli erdőnkbe és bár eddig is sok-sok gombát szedtünk már idén, de ilyen fajbőséggel és mennyiséggel még nem találkoztunk mióta ideköltöztünk. Fenyőpereszkéből, ami néhány hete még az egyetlen ehető gombafaj volt az erdőben, most csak a legszebbeket szedtük és fenyőtinóruból is csak szemezgettünk. Találtunk lilapereszkét, lomberdei csiperkét, őzlábat és rozsdasárga tölcsérgombát. Már alig várom, hogy egy jó kis tejszínes húsos ragut készítsek belőle :)

Aztán hazafele jövet Bene kiszúrt egy galagonyabokrot, eddig mindig csak elmentünk mellette, de most eszébe jutott, hogy kóstoljuk meg. Igaz én vagyok a biológus, de fogalmam sem volt, hogy ehető-e a galagonyabogyó. Bene ebben még nálam is biológusabb volt, mert állította, hogy ehető, mert ők az oviban ették. Zsuzsa nénitől (óvónénink) akartam először telefonos segítséget kérni, de úgy gondoltam vasárnap délelőtt csak nem zavarom ilyen ügyekkel, így hát az erdő közepén telefonon kigugliztuk gyorsan, hogy tényleg ehető, ennek egy kiskosár látta kárát, amit teleszedtünk bogyóval.

Szigorúan fejlesztési céllal :) finom motorika és kéz-szem koordináció, Bonira ás Benére bíztam a bogyók válogatását és mosását. Krumplinyomóval szétmaceráltam a bogyókat felöntöttem vízzel adtam hozzá cukrot és szépen elkezdtük forralni a masszát.

Mikor eléggé besűrűsödött egy tésztaszűrőn átpasszíroztam és a maradékot még egyszer felöntöttem egy kevés vízzel, így próbáltam még a maradék gyümölcsöt is lekvárrá alakítani, aztán hozzáadtam egy narancs kifacsart levét és már kész is a lekvár. Csodálatos sötétnarancs színe lett, és semmihez nem hasonlítható íze. Talán a galagonyára hasonlít egy picit:)

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.

Valamelyik nap kenyeret sütöttem. Épp a minap volt egy velős chatem arról, hogy a kenyérsütés nem egy nagy kunszt (ez volt az én véleményem), na mondom, akkor nekilátok. Az írás is közben készült apránként:)

Főleg, mivel minden szerdán én sütöm a kenyeret a fiam ovis csoportjának reggelire, így muszáj is elkezdenem, hogy kész legyek vele holnapra. Ez utóbbi tény miatt ma tej és tojás mentes kenyeret sütök. Ébredés után még gyerekkel a kezemben azonnal összedobtam a fél kiló liszt, kb. fél liter langyos víz, 1 kocka élesztő és  1 kanál cukor alapot, ami szépen fel is futott, mire fél kilencre, miután Bene elment oviba rendet raktam a nappaliban, a maradék két gyereket is felöltöztettem és eltüntettem a reggeli romokat.

Mivel régóta ez lesz az első bejegyzés a blogomban, gondoltam kicsit megspékelem a kenyeret. Így amíg Bonika férfiasan újsággal a kezében elvonult a kisebb helységbe, gyorsan felszeleteltem egy kis fej hagymát és két kicsi kápiapaprikát, amit 1 dl napraforgóolajon elkezdtem sütni. Ahogy feltettem, azon gondolkodtam ez belefér-e az erős fűszerek kategóriába, mert az oviban kérték ne fűszerezzük a kenyereket túl, hiszen sok gyerek így elutasítja!

Végül úgy döntöttem, ennyire önző leszek, mivel magunknak is lesz belőle egy cipó, marad a hagyma és a paprika, majd meglátjuk… hozzáöntöttem a készülő kenyérhez közben 1,5 műanyag ikeás pohár teljes kiőrlésű rozslisztet és 1 evőkanál sót.

Majd rohantam Bonihoz, akin teljes ruhacsere vált szükségessé, viszont cserébe leült vonatozni, miután ezzel megvoltunk. Zöldséges olaj zutty bele a tálba és gyorsan dagasztom is mielőtt a hátamon alvó Dani felkelne. Már hozzá is öntöttem a maradék fél kg lisztet, amikor Boni is bejelentkezett dagasztani, kapott külön tálat és a tészta felét. Raktunk még hozzá vagy 6 evőkanál lisztet és két szép cipó lett belőle. Közben Boni felcsapott fotósnak, úgyhogy most már van segítségem a blogíráshoz is. Ez az igazi csapatmunka… Dani még mindig alszik. Kenyeret mindig a sütőben kelesztem, 50 fok alá állítom, és így hagyom előre nem látható időre, attól függ, mikor jut eszembe, hogy jaj meg kell sütni a kenyeret! Ez rendszerint olyan 4-5 körül jut eszembe, amikor a gyerekekkel már nem lehet bírni, és  milyen jó leülni velük cipócskázni, addig sem nyaggatják egymást. Az ovis kenyeret külön sütöm, az a tuti, nehogy elrontsuk. A Boni&Bene pékség gyártmányait külön tepsiben gyűjtjük. Tetszik ez a bejegyzés, ha igen lájkold!

Ilyen díszeket már tavaly is csináltunk, de annyira jól néz ki, hogy idén még gyarapítottuk a számát ezeknek a díszeknek. A papírragasztáshoz összekevert tojást használtunk (igényesebbek csak a fehérjét alkalmazzák) amit sima ecsettel vittünk föl a parafadugókra, semmi speciális hobbiboltos ragasztó nem kell a dekupázshoz, a tavalyiak még mindig tartanak (szalvétás képet is készítettem) és így 30 forintból megússza az ember a ragasztót a több százhoz képest.A másik filléres és ehető ajánlatom a felfűzött pattogatott kukorica, kis segítséggel már Bonika is tudja fűzni, Bene meg egyenesen imádja :)

Elmaradhatatlan mézes sütik, amiknek a nagy részét mindig kidobom, mert vagy odaégetem a végét vagy már rá se bírunk nézni, de a lényeg a készítés, ami mindig nagy fun, idén új elemmel bővítettem, készítettünk rá cukorhabos dekorációt, lehet még egy kicsit korai volt, mert szerintem Bonika többet evett a nyers habból, mint amennyit rákent a sütikre... szerencsére a szalmonellát megúsztuk, a dekorált sütik pedig elfogytak. A kis vakondos nyomdával készített keksz szintén a gyermeki kreativitás megnyilvánulása volt, és szerintem jó lett.

A recept az oviból van nagyon egyszerű és jó. (a recept még nincs fölrakva, de azért érdemes megnézni a lapot :)

Anyukám ötlete alapján készítettük ezeket a diós bonbonokat, amik mennyeien sikerültek: Bene kanállal ehette az olvadt csokit és imádta a golyócskaformálást, meg a habverést. Boni csak a végeredményt látta, de abból ő is kivette a részét. Bonika azért nem tudott tevékenyen részt venni a kézműves készülődésekben, mert mindig olyankor csináltuk, mikor ő délután aludt... nem kitolásból, de ha ketten vannak akkor túlzottan elterelik egymás figyelmét a munka és kézműves jellegű tevékenységek rovására. Majd jövőre ő is kapcsolódhat, addig pedig profi szakács lesz, mert az ő terepe most a konyha:), mondjuk kéne még egy fellépő, mert ha mind a ketten egyszerre akarnak kavarni, akkor megáll a tudományom:)

Íme  csemete csemege

csipeszelés

Idén nem sok önálló időm volt a készülődésre, de el is határoztam, hogy nem fogok éjszakákba nyúlóan babákat varrni, így nem is igen készültem el velük (ott ülnek szegények fejetlenül a szekrényben jobb sorsra várva), remélem mire az új baba születik meg tudom csinálni, mert ez lett volna az ajándék a fiúknak a babától, akiről még mindig nem tudjuk fiú vagy lány :).

Na de nem ez a lényeg, Benedeknek volt egy hét szabadsága karácsony előtt az oviból, amikor volt lehetőségünk, hogy sok mindent csináljunk. Már régóta gyűjtögettem a viaszt, nem volt nehéz dolgom, mert Bene hobbija a gyertyák elolvasztás, csak össze kellett szedni utána a ragacsot. Vettünk kanócot (ez is külön program volt, mert csak a harmadik papírboltban lehetett kapni. A viaszt egy főtt kukoricás konzervdobozban olvasztottuk meg az elektromos tűzhelyen, először gyertya fölött akartam, de ez reménytelen volt. Aztán mártogattunk öntögettünk, ez volt az én ötletem...  Bene ezt két gyertya erejéig kultiválta is, aztán előállt vele, hogy ő hogy is gondolta ezt. Először elborzadva néztem mit csinál, aztán már nekem is jó mókának tűnt. Az ujjait belemártogatta az olvadt viaszba és szépen egyesével lehúzogatta róluk a viasz ujjszobrokat... végül az egészből készített egy kompozíciót. Hát nekem ez nem jutott volna eszembe, de lehet nekem nem is engedték annak idején, hogy viaszban pancsoljak :) Természetesen az asztalt Nemzeti Sporttal védtük a károsodástól, majd eltüzeltük a viaszos papírt, hogy jó meleg legyen.

Íme az eredmény:

A viaszba mártott forma

az öntött és mártott gyertyák és az ujjak

Bene kompozíciója

és végül a mester gyönyörködik az alkotásában

Homokban

Bonimester

Bene a búvár

Bonifác ettől olyan barna

Kaptunk három tő szedret még két éve a szüleim tarcsai ismerőseitől. Tüskenélküli, borzasztó gyorsan nő, sok termett rajta már az első évben és finom, szóval olyan igazi gyerekbarát fajta. Bonika először nem csípte, aztán idővel már első útja a bokorhoz vezetett, ahogy kiengedtem az udvarra, sajnos már leérett, de sok finomságot készítettünk belőle a nyáron. Benedek szedni imádta, enni olyan Benedekesen.

Szedres túrókrém

Szeder magában

Szedres túrókrémtorta. Felhívnám a figyelmet arra, hogy Boni morcos és Bene előtt két tányér van...

szedres turmix mentával (magoktól leszűrve és mézzel)

szedres Bonifác

Pacsi kutya bőszen növesztette a pocakját, a meglepetés kiskutyák érkezését már nagyon vártuk, mivel az állatorvos azt mondta, ha már az emlők is dagadnak 1-2 nap és büszke többkutyás gazdik leszünk. Pacsi elkészítette a tökéletes fészket, ahol majd a kiskutyáit elhelyezi, szóval ő is érezte már, hogy itt az idő.

Minden nap eljött azért velünk futni a bicikli mellett, nem volt ez máshogy április harmadikán sem. Paja dolgozott, én meg felpakoltam a két gyereket a biciklire ,és irány a vadi új játszótér, pár száz méterre a házunktól. Természetesen pacsi is jött velünk. Mivel csak úgy befogadtuk nincs bezárva, nincs udvara, úgyhogy nem is tudtam volna otthon tartani. Pacsit kikötöttem a kis kerítéshez a játszi mellett, lefeküdt, pihent és mi meg szépen csúszda-hinta-homokozóztunk, mikor egy női hang elkezdett kiabálni:

-Kié ez a kutya itt?

-Szerényen feltettem a kezem és mondtam, hogy velünk van.

-Itt ellik.... - folytatta kiabálva a hölgy.

Picit leizzadtam, de igyekeztem kihozni a legtöbbet a helyzetből, felkaptam a gyerekeket és mondtam nekik, hogy Pacsika most szül, nézzük meg a kiskutyákat.

Persze beindultak a felháborodott anyukák:

-Nem tudtad, hogy vemhes?

-De igen tudtam.

-Akkor minek hoztad ide?

Nálam már beindult a problémamegoldó gépezet, úgyhogy a többi hasonló kérdésre már nem válaszoltam. Igazság szerint kicsit viccesnek találtam a helyzetet és örültem is, hogy érkeznek a kiskutyák. Megkértem a kutyás hölgyet, aki szólt, hogy legyen kedves vigyázzon Pacsira, amíg én hazaugrok a kocsiért. Amúgy nagyon rendes volt a férjével együtt, átérezték a helyzetet és még segítettek felrakni a biciklire a gyerekeket is. Szóval két gyerek a biciklin, én  remegő térdekkel hazatekertem, fiúkat átraktam a kocsiba, csomagtartóba a kutyadoboz és irány vissza a játszótérre.

 (ez a kép tavaly nyáron készült, de így nyomulunk most is a bringával)

Addigra odaért egy szülésben jártas anyuka, aki felhívta rá a figyelmemet, hogy ez a kutya szül és biztos fájdalmai vannak, inkább békén kéne hagyni. Köszöntem a jó tanácsot... A pici kutyát beraktam a dobozba, Pacsi, mint a mágnes utánaugrott. A kutyás férfi segített berakni a kocsiba a dobozt és már mentünk is haza. Még mindig remegő térdekkel elcipeltem a dobozt Pacsistól a bejárati ajtóig és a gyerekekkel figyeltük mi történik.

Másnap reggelre Pacsi hatkutyás anyuka lett :)

Nem azért mert az én gyerekeim, de olyan szépségesek :)

és okosak

van, hogy egy a céljuk:

és van, hogy nem

A kapunk előtti padon üldögéltünk, mikor egy kutya odaszaladt hozzám és a mancsát a térdemre tette. Persze meg is ijedhettem volna, de tekintettel arra, hogy mind a két gyerekem 2 méteres körön belül tartózkodott nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Kiderült, hogy nincs is ok a pánikra, mert Pacsi -végül ezt a nevet adtuk neki- borzasztó barátságos, a gyerekekkel végtelenül türelmes és nagyon ragaszkodó kis kutyus. Adtunk fel hirdetéseket, hogy keressük a gazdáját, mert biztos volt neki előttünk is hiszen egy nyakörvvel a nyakán érkezett, de senkinek nem hiányzott. Elvittük állatorvoshoz is, ahol szintén nem ismerték őt, viszont kiderült, hogy volt egy hasi műtétje, úgyhogy valószínű ivartalanított. Aztán kiderült, hogy nem... a sarki virágboltos állította föl a diagnózist. 

Íme a kismama:

:)

Kimentünk az erdőbe sétálni és Paja adott Benének egy botot.

-Dehát nekem nem kell túrabot, nem vagyok én öreg bácsi.

:)

Bene panaszkodott:

-Fáj a lábam. Nem a bőr, nem a hús fáj, hanem a csont fáj.

-Itt fáj? - kérdeztem és megfogtam a lábát.

-Hát nem érted? A csont fáj.

:)

Bene méhecskét játszik és közben ezt mondja:

-Méhecske készíti a mézet. Még nincs kész nem lehet megkóstolni, mert fertőznek benne a baktériumok és el fogsz tőle ájulni. Bene a méhecske, mama a lódarázs.

:)

Bene citromot eszik, eltorzult arccal, mert annyira savanyú.

-Túl savanyú, de szeretem, mert én egy dombmászó vagyok.

:)

-Boni egyél, mert éhes maradsz-mondta anya vacsoránál

-Boni szopizni fog tejcsit. Ez ennivaló, nem lesz éhes - mondta Bene megnyugtatólag

:)

-Ma tegnap van vagy ma?

:)

Kedvencünk Bear Grylls a túlélő... Bene nyelvén dombmászó.

Benedek szereposztása:

-Bene a dombmászó, apa a kamerás, Bonika a kiskamerás, anya a büdös borz.

-Nem lehetnék inkább a kötélbiztonsági szakértő?

-Nem, anya büdös borz.

(köszi)

:)

-Később majd ehetsz túrórudit.

-Most később van? - kérdezte Bene

:)

A pirulógalócát olvasták apával a határozókönyvben. Mindenfajta erdőben néha tömegesen terem.

-Azt értem, hogy erdőben, de mit jelent az hogy tömegesen?

Majd kicsivel később még hozzáfűzte.

-Buta könyvíró írta, mert nem írta oda, hogy ehető vagy nem ehető.