Doctorhousewife

A fiúk már elég nagyok ahhoz, hogy legyen valami háziállatunk. Én viszont még nem érzem magam elég nagynak mondjuk egy kutyához, amit minden nap etetni, sétáltatni kell, így ezt másokra bízzuk. Macskánk az szegről végről akad, a szomszédunk azt hiszi az övéké, mi meg azt hogy a miénk. Van neve a szomszédban is, de mi csak Kibinek hívjuk, még Bene nevezte el, mikor még kicsi volt, mármint Bene, és nem tudott még ilyen jól beszélni. Volt 3 gilisztánk is. A befőttesüvegben, amiben elhelyeztük őket kinőtt 3 napraforgó, de még a két szikleveles fázisban elszáradtak, és mivel a giliszták élete nem valami látványos végül kiengedtük őket. Még ősszel volt egy betévedt katicánk is, amit a fiúk egy fémdobozban őriztek, majd hosszas rábeszélés után végül kiraktuk, hogy el tudjon bújni szegény. Hasonlóan járt pár kései bodobács is. 

Most viszont nagyot álmodtunk és hazahoztunk három afrikai csigát. Ajándékba kaptuk őket és egy szép nagy akváriumot rendeztünk be nekik. Nekem még "lánykoromban" volt egy pár, majd pár hónap alatt több száz, mert annyira elszaporodtak.

Mióta itt laknak nálunk a csigák, a fiúk szeretnek csigát játszani: hason kúszva közlekednek a földön és a fejükkel tolják a dolgokat, aztán bebújnak a takaró alá összegömbölyödve. Néha kinyújtják a karjukat és ha hozzáérek azonnal elbújnak újra :) Egyik este nem jól toltuk rá a fedélt és reggelre az egyik gazember nem elszökött... az akvárium külső oldalán kuksolt. Szóval már csak ezért is nekünk való állat, mert nem megy messzire.

Etetéséhez sem kell főzőtanfolyamot végezni, nyers saláta és uborka kiválóan megfelel, aztán lassan jön a tavasz és a csigák megoldják a gyepből eltávolított pitypangok kérdését is, nagyon öko. 

Bene kitalálta, hogy meg kell fürdetni őket, nehogy már a másik helyről ideszállított humusszal valami idegen kórokozót rakjunk a mi tiszta földünkbe... Boninak sem kellett kétszer mondani, így patyolattiszta csigák foglalták el új otthonukat. Most olvastam, hogy tényleg szeretik a vizet és havonta legalább egyszer jó lefürdetni őket... hát ilyen egy natural born ecologist :)

Talán több dolog is van, amire igaz, hogy egy évtizede még ritkaság volt, két évtizede a legelvetemültebb zöldek már hallottak róla, hogy van ilyen, három évtizede pedig még bárki azt gondolta volna, hogy valami ritka betegség kezeléséről beszélünk.

Most pedig egy magára valamit is adó anya nem teheti meg, hogy a gyerekeit ne tanítsa születésétől fogva a szelektív hulladékgyűjtésre. Mi is elég válogatósak vagyunk.

• Komposztálunk (fazék tele szerves lebomlókkal), a papírt külön gyűjtjük gyújtósnak (komposzttól jobbra kis kék kuka).
• A műanyagot a "sárgazsákba" tesszük. A nejlonzacskókat befőttesüvegbe gyömöszölöm további felhasználásra.
• Bevásárláskor nem kérünk szatyrot (legtöbbször), mert van fonott kosarunk és textilszütyőnk.
• A befőttesüvegeket elrakjuk a nyári befőzésekhez, törött üveget el szoktuk vinni az utcánkban található szelektív szigethez, ahol időnként vadiúj szekrénykét találunk (a képen láthatod is), máskor kifogástalan, kézzel szövött gyapjúszőnyeget, ami a teraszunkat borítja.
• Tejet PET palackban hozunk ugyan, de többször is felhasználjuk őket erre a célra, csakúgy, mint a söröspalackokat, mert a sörünk szintén kisipari termék, és újratöltik azt is. Időnként veszünk Kubut, ezek a flakonok is sokszor használhatók, ha már nem bírom kimosni őket, mennek a sárga zsákba.
• Újabban az UHT tejes dobozokból konyhai tárolóedényeket készítettem a szóródó cuccoknak (mazsola, mák, cukor, mandula stb.) a fölső 10 centit levágtam és kívülről szalvétát dekupázsoltam rájuk, hogy kinézzenek valahogy.
• Ezen kívül még a tojástartókat is gyűjtjük, mindig viszem a zöldségeshez és újratöltjük őket, ha már megadják magukat, akkor kiváló gyújtós válik belőlük.
• És természetesen van egy "sima" kukánk is, ami mióta újra mosható pelust használunk szinte üres. Itt Veresen lehet kisebb kukát használni, kevesebb az éves díja is pár ezer forinttal, így ennek is örülünk. A konyhánk, ami nem valami nagy a gyűjtőpont, ahol a szemét válogatódik, ez nem szép, de nem írok most kisregényt az előnyeiről.

Háromévesen minden valamirevaló fiú kukás vagy traktoros akar lenni, a lányoknál nem tudom mi az etalon. Vannak, akik már nyolcévesen pályát választanak, mások a gimiben magyar fakttal kezdenek aztán geológus lesz belőlük (vagy már nincs is fakt?) megint mások még 35 évesen is tehetséges kezdők. Végül is mindegy is, ha igyekszik az ember azzal foglalkozni, ami kedvére való, és nagy szerencse, ha ezért még valaki fizetni is hajlandó.

Bene például nagyon szereti a távcsöveket, és mivel a kínaiban vásárolt 300 forintos darab igen rövid határidőn belül megadta magát, hosszas kísérletezgetés után elkészítette a saját fejlesztését, ami egy papírtörlő gurigára celluxozott kis befőttesüveg. Bene rájött, hogy ez nem csak távcső, hanem ha közel tartja valamihez, akkor nagyít is. Így merült fel az ötlet, hogy elővegyük az én régi kis mikroszkópomat, amit talán 6-7 évesen kaptam. Emlékszem rá, hogy annak idején minden apró dolgot, hajszálat, kenyérmorzsát, nyálat megnéztem vele, és nagyon vicces volt, hogy most Bene is ilyesmiket akart nézegetni. Bonika a tárgylemezekből épített üvegházikót, és ami nem kellett neki, azokat megnézhettük: vérkenet, szívizom, citrom illóolaj sejtje, csakhogy néhányat említsek. Így néz ki a tudományban elmélyült Benedek:

Aztán máskor meg összehordják a bútorokat és mondjuk azt játsszák, hogy vonatoznak vagy éppen autóznak a fejre állított székekkel. Ez szintén egy sajátos lelki állapotot feltételez és idéz is elő egyben, ilyenkor így néz ki Benedek:

Szóval ötévesen még elég sok potenciál van egy gyerekben :)

A héten vagy két napig elég jó idő volt ahhoz, hogy ismét hosszabb időt töltsünk lakáson kívül és nagyokat sétáljunk. Amíg nem voltunk röghöz kötve, addig mindig a házakat nézegettem. Manapság a kedvenc időtöltéseim közé tartozik mások kertjének és a házak utcafrontjának vizsgálata. Ötleteket merítek a saját kertünk fejlesztéséhez és mindig megfigyelem, mik azok a növények, amik szeretik ezt a mi környékünket és mik nem. A fagyal elég silány ezen a vidéken, ahol meg is fakad sehol nem burjánzik úgy, mint anyukámék kertjében, itt látszik rajta, hogy senyved. A vezető faféle a fűz, imádja ezt a miliőt, csavaros, szomorú, fehér... ledugsz egy ágat és 2 év múlva már alkalmas famászásra. A különböző tuja fajták és egyéb nyitvatermők változó kedvvel növekszenek: egyes helyeken, úgy figyeltem meg a magasabban fekvő részeken, jól érzik magukat, ott ahol sokszor megáll a víz, magasan van a talajvíz, hamar kipusztulnak vagy nem nőnek.

Tavasszal és ősszel, ha valahol kertészkedő nénit látok meg szoktam állni beszélgetni, kifaggatom, náluk mi nő és ha valami olyat látok, amiből nagyon sok van pofátlan módon mindig kérek. Nagyon aranyosak szoktak lenni és mindig adnak, én pedig nagyon hálás vagyok. Így jutottam már tűzliliomhoz, különleges fűzfához, lestyánhoz és számos pozsgáshoz a sziklakertbe, pampafűhöz, ezt hihetetlen módon sikerült kipusztítanunk és többféle krizantémot is kaptam már. Mikor rájuk nézek sokszor eszembe jut honnan vannak és ez jó érzés :)

Most azonban az utcafrontok árnyoldaláról akartam írni. Gyakran kimegyünk az utcánk végére, és ott játszunk, bújócskázunk a gyerekekkel, de ez lassan lehetetlenné válik. Biztos sokan sejtik mire gondolok, akik nem, azok előtt nem kertelek, egy szó: kutyaszar! Sokszor találkozunk kutyásokkal az úton, és mivel a gyerekek szeretik a kutyákat, velük, mármint a gazdáikkal is el szoktam beszélgetni, addig a fiúk tudnak kutyát simogatni. Szóval tényleg semmi bajunk a kutyákkal, ők nem tehetnek róla.

Van olyan ember, aki zacskót és kis lapátot hord magával és szépen hazaviszi a végterméket, ez a jelenség a fehér holló kategória. Legtöbben elmennek két sarokra a saját otthonuktól, ott megállnak, mintha csak nézelődnének, oda se néznek, miközben a kutya végzi a dolgát, és aztán gyorsan hazaiszkolnak. Ezeket a megfigyeléseket mind séta közben tettem, előfordul, hogy akció közben túl közel érünk a nagydologhoz, akkor gyorsan irányt változtatnak vagy a leghitelesebb pókerarccal, tartva az eredeti irányt, elsétálnak mellettünk. Tudom, sok helyen én sem vagyok népszerű, mikor beállítok a három hangoskodó, szaladgáló gyerekkel, de azért mégsem viszem ki egyiket sem reggelente, és teszem le a szomszéd kapuja elé, hogy ott végezze a dolgát. Szerintem minimum furcsán néznének ránk, de ha még ott is hagynám, akkor szerintem a szemlélődők 99,9 százaléka azért szóvá tenné a dolgot, és akkor még nagyon nagy önuralmat feltételezek a környezetünkben élőkről.

Ezt onnan tudom, mert pont a héten egy anyuka két kisiskolás gyerekkel kutyát sétáltatott és figyelmen kívül hagyva, hogy a gyerek a példából tanul, hagyta, hogy a kutya odaszarjon, valakinek a háza elé, aki történetesen nem volt túl boldog és fék csikorgatva utánuk ment, és nagyon csúnyán lehordta anyukát a gyerekek füle hallatára. Mi egy villanyoszlopnyira voltunk a műsortól, de az biztos, hogy nem kisiskolás fülnek való dolgokról volt szó. Szegény anyuka az eset után sírva vonszolta maga után a kutyát és a két gyereket. Sajnáltam őket, és arra gondoltam, nem kéne ennek így lennie. Azért mikor elmentek mellettünk, bár elviekben egyet értettem a szitkozódóval, de a stílusa tényleg alpári volt, próbáltam pár kedves szóval megnyugtatni őket, kevés sikerrel.

Szerintetek nem lehetne erre valami megoldást találni? Lehetne mondjuk kutyakaka gyűjtő szemeteseket elhelyezni az utcán, amit ürítene a kukás, esetleg még valami módon lehetne zacskókat és kis seprűket is osztani a kutyásoknak és valahogy értésükre adni, hogy a kutyaszarnak nem az utcán, a fűben van a helye. Nem ott, ahol én meg a gyerekeim tavasszal majd szeretnénk pitypangot szedni, nyáron tücsköt fogni és nyugodtan bújócskázni az utca végén anélkül, hogy attól kelljen félnem, hogy majd Danika kutyagumit fog rágcsálni, és ahol télen, mikor elolvad a hó, nem tiszta víz folyik le, hanem kutyaürülék.

Még egy dolog bántja már a jó érzésemet elég rég óta, és most nem a közeli erdőben kidobált kerti szemétről, hörcsögalomról és kanapéról akarok megemlékezni, hanem arról a szemétkupacról, amit valaki, vagy a tudtával vagy tudta nélkül valaki más helyezett el az egyik közeli sarkon. Egy Ikeás bútor teljes csomagolása névvel ellátva. Ha H. úr vagy úrhölgy magára ismer akkor jelzem, hogy még mindig ott a szemétkupac, szabadon elvihető, ha pedig nem ők voltak akkor a szemétmaffiának üzenem, hogy a szelektív kuka 500 méterre volt a kidobás helyétől, oda is kihajíthatták volna...

Benének ma kiesett a második tejfoga. Eddig nem akartam a születésnap, névnap, karácsony triász és a télapó, adventi naptár, családtagok születésnapja alkalmából kapott ajándékok, édességek sorába beengedni a fogmanót is garázdálkodni, így erről eddig itthon nem is esett szó. Azonban azt az aprócska tényt figyelmen kívül hagytam, hogy a gyerek oviba jár, ahol kiderült, hogy a rejtélyes fogtündér ajándékot szokott hozni. Ez akkor most 20 újabb meglepit jelent a következő pár év folyamán? Ja nem, csak 18, mert két foga már kiesett és nálunk eddig még nem járt. Ma este a következő párbeszéd zajlott le villanyoltás után az ágyban:

-Anya, hogy néz ki a fogtündér?

-Nem tudom én még nem láttam.

-Rózsaszín ruha van rajta meg arany, de a szárnyát nem láttam, az lehet nincs is neki. Most láttam!

-Hol láttad? -kérdezte anya

-Becsuktam a szemem és ott volt.  - kis szünet után Bene újabb kérdése - És mekkora a fogtündér?

-Szerinted?

-Olyan nagy mint egy igazi királynő, pont akkora, hogy a kezében elfér egy távirányítós kisautó, ami cukorkát adagol, ha megnyomsz rajta egy gombot.

-Tényleg?

-Igen, de lehet, hogy nem is láttam csak elképzeltem.

Bene fejlesztése ez az elmés találmány. Ami nekünk szemét, azt ő első körben behordja az ún. kincses szobába, és ott raktározza felejtésig. Néha ezt-azt előhoz, és készít belőle valamit. Általában, aminél lehetséges azt megtölti vízzel. Így járt a vitatigrises zacskó is, és kvázi arc és hasmelegítőnek használta. Én továbbgondoltam a dolgot, és elkészült a házi fülmelegítő prototípusa, amit most megosztok veletek.

Hozzávalók:

-két kiürült Sió vita tigrises zacskó kupakkal

-egy pár zokni (lehet használt is :)

-egy a gyerek fejénél nagyobb áll alatt megkötős sapka.

Tigrises zacskót megtöltjük vízzel, ezt utána folyamatosan lehet használni, a továbbiakban elég csak újra és újra melegíteni, például egy lábas meleg vízbe helyezve. A zoknit egymásra fektetjük, és középen összevarrjuk, majd a sarok rész fölött közvetlenül vágunk egy 1,5-2 centis lyukat, ezen keresztül helyezzük be a melegítő palackokat a zokni lábfejrészébe.

A sapkába beleigazítjuk a szerkezetet, és felkötjük a gyerek fejére..

Íme:

Megdöntöttem a töltött káposzta készítés Guinness rekordját. Tekintve, hogy a gyerekek úgysem eszik a káposztát viszont odavannak a töltelékért úgy döntöttem nem is töltöm bele a gombócokat. Így negyed óra alatt elkészült az ebéd + főzés.

Én most békési káposztát készítettem, ahol savanyú káposztával és gyakorlatilag rizses kolbászhússal készítik ezt a remek ételt. Elbeszélgettem a veresi zöldségessel, ahol a káposztát vettem (helyben készült, nagyon finom, nincs benne tartósítószer csak só), és ebből nekem az derült ki, hogy ezen a vidéken csapnak össze a hullámok töltött káposzta ügyben. A zöldséges szerint ki így, ki úgy csinálja ezen a vidéken. Van aki édes káposztába tölti és savanyú aprólékot rak alá, mások édes káposztával paradicsommal (ahogy anyósom is csinálja Mátészalkán) mások savanyúba töltik és azt is raknak alá (mint anyukám Köröstarcsán). Szóval megállapítottam, hogy Veresegyház a töltött káposzta készítés olvasztótégelye.

Én is csak ilyen "gyüttment" vagyok, így hol így, hol úgy esszük, egyszer még görögöt is csináltam citrommal és tojással. Az sem volt rossz, de most így készítettem:

Csak apróra vágott savanyú káposztát vettem. 1 kg darált húst, köménymaggal, sóval, paprikával, kevés fokhagymával és 200 gramm rizzsel jól eldolgoztam és gombócokat készítettem, ezeket ágyaztam be a lábos alján szépen kiterített előzetesen kicsit összevágott savanyú káposztára, a tetejét is megszórtam káposztával, felöntöttem vízzel, rátettem egy kis szál kolbászt, amit a hétvégén töltöttünk és már fő is.

Ily módon 15 perc volt az előkészítés és pontosan olyan lesz, mintha még fél órát eltöltöttem volna a töltögetéssel :)

Ti hogy szeretitek, készítitek?

Nemrégiben egy plázában jártam és sikerült úgy parkolnom, hogy rögtön hátulról rám állt egy másik kocsi. Olyan közel állt meg az ő kocsija elejével az én kocsim farához, hogy épphogy befértem a két kocsi közé és így kezdtem el kiszedni a csomagtartóból a babakocsit. A fazon, a másik kocsi sofőrje kiszállt a kocsiból és elkezdett kioktatni, hogy ha tudom, hogy babakocsit akarok kiszedni, akkor minek állok be tolatva a parkolóhelyre. Nem voltam olyan rossz lelki állapotban, hogy hasonló stílusban válaszoljak, és amúgy is éppen a fejem fölött tartottam a 15 kilós babakocsit, egyensúlyozva, hogy ne ejtsem rá se az ő se az én kocsimra.

Amúgy egyáltalán nem lettem ideges, és mivel egy kedves barátnőmmel készültem találkozni nem is volt kedvem felzaklatni magam, úgyhogy szépen a fazon szemébe néztem és szinte őszintén megköszöntem a tanácsát, majd folytattam a gyerek kiszedésével. A pasi úgy elszégyellte magát, hogy visszaszállt a kocsijába és hátratolatott 40 centit, majd szinte bocsánatot kérve mondta, hogy úgyis vissza is kell tenni azt a babakocsit. Megköszöntem.

Nekem sem mindig megy ez a fajta kommunikáció, sőt néha élvezem, hogy visszaszólok ilyen helyzetekben, de azt vettem észre egyre kevesebbszer lelem örömömet ebben a perverzióban.

Tanulság: kinek mi... nekem az, hogy a legjobb nem belemenni felesleges, értelmetlen párbeszédekbe és az, hogy ha bunkóságra kedvességgel válaszolunk akkor lehet, hogy még azok is képesek némi együttérzésre, akik ezt az érzést már réges-régen elrejtették a tudattalanjukban,,,

Mosolyogj! :)

Hull a hó, kinn fázunk, benn már unatkozunk, itt az ideje, hogy kihasználjuk a helyi lehetőségeket, amik meleg benti programokat kínálnak akár egy ötgyerekes családnak is, ahol a legkisebb még járni sem tud rendesen, a legnagyobb pedig kiszaladna a világból, ha éppen olyanja van.

Veresegyház öregek otthona.

Elég extrém helyszínnek tűnik egy kellemes vasárnap délelőtthöz, de aki tudja a kulisszatitkokat annak egyértelmű a választásunk. Jacuzzi (jó meleg), medence (32-33 C), méreteit tekintve kb. 8 felnőttnek ideális, ha gyerek is van a medencében akkor gyerekenként minusz 2 felnőttel kell számolni.

Gyerekek jól el tudnak benne pancsolni, felnőtteknek ülni vagy tornázáshoz elegendő a hely. Nekünk ez pontosan megfelel. Infraszauna - király. Zuhanyzóban járóka, amíg anya zuhanyzik baba lerakható.Öltöző meleg, tiszta. Medence mellett padok az ejtőzéshez.

Próbáljátok ki, sokan nem tudnak róla, hogy ilyen lehetőség is van itt Veresen. Hét közben babaúszásra használják a medencét, szóval higiéniája kifogástalan. Az otthon várja a vendégeket, mert nincs kihasználva ez a remek hely. Parkoló az épület előtt babakocsival is könnyen megközelíthető egészen a medencéig :)

Ledaráljuk, fűszerezzük, töltjük. Pikk-pakk. Ez volt az elképzelésem.

Sajnos már az első lépésnél elakadtunk, hálát adok az égnek, hogy nem egy fél disznóval kezdtünk, mert még most is darálnánk a húst… A hagyományos öntvény húsdarálónk, csődöt mondott, három centi kukac után elkezdte visszafelé köpni a pépet . Nem, nem a kés volt benne fordítva, mindent ellenőriztünk. Majd egy óra harc után, mikor már az egész család és a nappali egy része is tiszta zsír volt, feladtuk.

Szombat este nekiálltam darálót keresni a szomszédságban. Hosszas egyeztetések után kaptunk egy elektromos húsdarálót. Köszönet érte! Úgy látszik a daráló és a családunk valami karmikus összeférhetetlenségben szenved, mert csak úgy sikerült végül ledarálni a 6!!! kiló húst, hogy 1 centis kockákra kellett összevágnom, hogy a daráló megbirkózzon vele. Ez és a takarítás szombat estére elegendő programnak bizonyult.

Felmerül a kérdés miért nem vettem eleve darált húst, mindössze 3 perccel kellett volna többet várnom a húspultnál. Jó ötletnek tűnt, hogy a gyerekek fogják tekerni a darálót, Bene és Boni már napok óta várta az akciót. Minden nap daráltunk valamit a héten, mert már nem bírták tovább: diót, mandulát, főtt gesztenyét, a fasírtról és a spagettiről sikerült lebeszélnem őket….

Szóval a szombat éjszaka nyugalmasan telt kolbászkészítés szempontjából. Ma azaz vasárnap vettük elő újra a húst a hűtőből, fűszereztem (paprika, fokhagyma, köménymag és só) majd jól átgyúrtam. Belet kéz meleg vízbe áztattam 20 perc és már és már töltjük is. Nem tudom, hogy ez most egy újabb többórás próbálkozás kezdete vagy már a finis.

Ha kíváncsi vagy a végeredményre gyere vissza később :)

4,5 kg kolbász csücsül a konyhapulton :)

hozzávalók: 3,9 kg darált hús (a legolcsóbb), 0,6 kg nyers szalonna, 2 fej fokhagyma átpréselve, 1 evőkanál köménymag egészben, paprika ízlés szerint, só kilónként 2 gramm, mindent összekeverünk jól eldolgozzuk, majd töltjük és megesszük :)

Én egész nap pakolok. Nem a rend az életcélom, de ha nem tennék helyre egyfolytában valamit, ami mellett éppen elhaladok, akkor a nap végén belefulladnánk a morzsába és a szétdobált cuccokba. Nagy megkönnyebbülés volt számomra mikor kiderült, hogy a mindenbe belekezdek, de semmit nem fejezek be típusú háztartásvezetésnek van hivatalos elnevezése is. Ez valahogy legalizálja a dolgot és rögtön jobban éreztem tőle magam. Ajánlom másoknak is, akiknél a rumli és a takarítás soha nem ér véget!

Time-sharing illetve multitasking angolul, lehet sokaknak erről a számítógép jut eszébe, de végül is anyaként is néha egy gépnek érzi magát az ember, akármit is mondjon, kérjen, tanácsoljon Vekerdy Tamás :)

Kívülről talán a szeleburdi családra hasonlítunk, de én hiszek benne, hogy csak viszonyulás kérdése az egész :)

A mai napom a következők szerint alakult:

-Anya, pisilni kell! - ezzel keltett a középső fiam. Kimentünk a fürdőszobába, amíg vártam a fiúcskára, elpakoltam a tegnapi törölközőket és letöröltem a mosdókagyló környékét. Már nem adtam rá vissza a pizsamát, hanem rögtön mentünk öltözni. Eddigre a kisebbik is felkelt, sőt mire visszaértünk a szobába apa és a nagyfiú is. Így kezdtünk neki az öltözésnek, mindig azt a gyereket öltöztettem, amelyik éppen kéznél volt.

Amíg terelgettem őket a lépcsőn, összeszedtem az előző este ledobált ruhákat és vittem a lenti fürdőszobába. Itt gyorsan én is felöltöztem és fésülködtem. A konyha felé vezető úton visszapakoltam a földön heverő pár játékot a helyére. Konyhában férjjel közösen összeütöttük a reggelit. Reggeli után apa elment dolgozni, gyerekeknél lecsengett az "elköszönünk apától, emiatt megőrülünk hangulat", és nekiállhattunk főzni. Nálunk ez mindig elég kaotikus tevékenység, mert egyszerre kell koordinálni a két érzelmi beállítottságú kisfiú önállósági törekvéseit és közben ehető ételnek kell az asztalra kerülnie. Lehetőség szerint elkerülve a baleseteket, a verekedéseket, a konyhapultról és a fellépőről leeséseket. Általában sikerül. Ha nem akkor sem esünk pánikba, mindig van valami maradék még a hűtőben :)

A mai nap káposztás tészta készült, minden különösebb gond nélkül, amit 11-kor már meg is ettünk ebéd gyanánt, mert már éhen akartak halni a kiskorúak. Közben Dani a hátamon aludt egy sort, egyébiránt ő is besegített a takarításba, már amennyiben a fenyőtűevés annak számít. Ezt beleszámolom a napi kalóriabevitelébe is:) Nagypapám, aki már nincs köztünk, esküszik rá, hogy az orosz hadifogságot azért élte túl, mert fenyőtűlevélből készített teát ittak. Túlélte és haza is jött, szóval nincs okom kételkedni a szavában.

A korai ebédet követően, miután a játék hevében majdnem levertük a szülinapomra kapott orchideát az asztalról, eldöntöttem, hogy végleges helyére kerül a növény. Egy hónapok óta takarításra váró polcot lepakoltam és az itt talált irattartókba gyűjtöttem össze a szintén régóta szóródó újságokat és azokból kivágott recepteket és a konyhába helyeztem át őket. Közben a két nagyobbik csemetét ráállítottam a kandallótakarításra. Már többször csináltuk együtt, szépen leseprik a hamut és nedves szivaccsal áttörlik az üveget, ha meg nem akkor én befejezem. Ma ez történt. A papírlabda gyűrés pont egy három- és egy ötévesnek való feladat a faberakás szintúgy és már ég is a tűz :)

Ma van pont Dani szülinapja, így kötelességemnek éreztem, hogy tortát süssek neki... Nekem ugyan csak fél kezem volt, mert Dani lestoppolta a másikat, de volt 4 segítőkezem: Bene és Boni maximális segítségével elkészült végül egy almás pite.

Most pihenünk egy kicsit, Dani alszik, nagyok mesét néznek, amíg én ezt megírtam. Szóval így telik egy fél napunk.

Amit nem csináltam és soha nem is fogok: nem használok vasalót... kaptam egyet ajándékba anyukámtól vagy anyósoméktól, már nem is emlékszem rá. Mikor rájöttek, hogy már évek óta nem vasalok összefogtak ellenem és bekerült a spájzunkba egy vasaló. Azóta is ott csücsül, csak akkor kerül elő, ha valaki vasalni akar nálunk. Idő és energia pocsékló tevékenység. Jól kell megválogatni a ruhákat és úgy teregetni, hogy minél simábbra száradjanak. Az ingek kicsit macerásak, de vállfán szárítva kirázva hordhatók még így is. A nincs vasaló a háztartásban jelenséggel én először Hollandiában találkoztam, ahol au-pair voltam egy háromgyerekes családnál. Elsőre ledöbbentem, mert az én anyukám még a bugyikat is kivasalta, mikor gyerek voltam, de aztán értelmet nyert a dolog. 

Jelentem, hogy a szomszédságunkban december 29-én 23 órakor elkezdődött a szilveszteri tűzijáték.

Az előbb felkelt a pár nap múlva egyéves Dánielünk (mostanság csak Daniló) és amíg segítettem neki visszaaludni, elkezdtek röpködni a jól ismert hangú petárdák valahol a közelben.

Bár közismert piromán vagyok, a tűzijáték nem tartozik úri hóbortjaim közé. A tűz iránti szenvedélyt a fiaim is örökölték, minden nap bizonyítják is az asztali gyertyagyújtáskor, sőt időnként elvonulunk az ablaktalan és így bármikor vaksötétté alakítható fürdőszobánkba és a földön ülve barlangászt, éjjel eltévedt túristát, farkasok vagy medvék elöl bujkáló embert játszunk, akinél természetesen  mindig van gyertya és nem fél azt használni sem...

Mégis a tűzijáték iránti szenvedélyt a mai napig nem tudtam magamévá tenni. Pedig esküszöm igyekeztem. Néhányszor kimentünk augusztus huszadikán is, de én mindig csak a fejemre hulló parazsaktól, izzó fémdaraboktól rettegtem és azt figyeltem hol gyullad ki a hegyoldal. Még szerencse, hogy csak egyszer egy évben legális ez a tevékenység, mert ami még eszembe jut róla az a kidobott pénz és a levegőszennyezés. Ebbe nem mennék bele mélyebben, de szilveszter után az utcákra kihelyezett illetve otthagyott kiégett maradványokról is sötét asszociációk ugranak be, háborús gránátokról és besült bombákról, amik bármikor felrobbanhatnak... 

Én annyit teszek az ügyben, hogy mi annál nagyobb tűzijátékot,mint amit egy szülinapi torta kibír nem veszünk. Maradunk a nyári tábortüzek, gyertyafényes vacsorák és meleg kandallók kispolgári világában. Ja, és peace and love a kutyáknak!

Ötévesünk ahogy átlépte a kori pálya határát, már siklott is a jégen. Még a nyáron kapott görkorit, azzal már elég jól megy, így a korcsolyázás már csak egy lépés volt. Nem gondoltam volna, de látva a koripálya közönségét nem történelmi eset, hogy egy három éves is meg tud tanulni korizni. Ezen felbuzdulva, Boninak is béreltünk egy apró korcsolyát és kapott egy pingvint is, ami gyakorlatilag egy síelő műanyag járássegítő a jégre. Nagyon praktikus, tud bele kapaszkodni, nem esik annyit, segít a felállásban, ha mégis elesik, és két nap alatt a három évesünk is megtanult korizni. Egyetlen hátránya, hogy tök egyedül tud vele közlekedni, így a bátrabb csemetét alig tudtuk a végén leimádkozni a jégről, annyira élvezte.

Sajnos én kinőttem a gimis korcsolyámat, így a szülinapomra Paja megelőlegezett nekem egy újat. Benének is vateráztunk egy ugyanolyat, mint az enyém csak állítható 30-35-ös méretig, ez elég praktikus, remélem még Bonit is kihúzzuk vele, esetleg Danit... Végül úgy döntöttünk Boni is kap egyet, hogy ne kelljen mindig bérelni, így ő is kapott egy 25-29-es között állíthatót. Most, hogy már korcsolya nagyhatalommá váltunk, irány pálya! Ahányan annyi fele!

Ez volt az első tél, hogy gyerekekkel kijöttünk a pályára. Előtte meg egyenesen nem is tudtunk róla, hogy létezik koripálya Veresegyházon. Kellemes meglepetés volt és ráadásul most a téliszünetben minden nap nyitva vannak. Ez külön öröm, mert az energiától duzzadó kiskorúakat, azért könnyebb így terelgetni, mint a sártól tocsogó udvarunkban vagy az utcán. Itt még koszosak sem lesznek, de jól elfáradnak. Sőt még a nagypapát is kihoztuk.

Na jó, végül mégiscsak sárosak lettek, mert a parkolóban azért elég nagy a dagonya, hátha jövőre erre is talál megoldást az üzemeltető :) Panaszra azonban így sincs okunk, mert a környező településeken, még a nálunk nagyobb helyeken sincs műjég, sőt az iskoláskorú gyerekeknek még hokiedzések is vannak.

Kikerült egy posztom az index címlapjára. 25ezren olvasták és ízekre szedték. Mára visszaállt a blogom látogatottsága a szokásos 40-re, én ezzel is elégedett vagyok. Nyugodtan írhatok újra a töltött káposztáról, a kókuszos szaloncukorról, a sült csirkéről és hasonló érdekfeszítő dolgokról.

Bár talán ezekről sem lehet büntetlenül írni, mert ha ilyesmire van kerete egy három gyerekes családnak, ráadásul három nap leforgása alatt, akkor ott biztos valami sunyiság lehet a háttérben. Talán ez a hármas szám... Ez lehet az oka mindennek, hiszen ez már a népmesékben is felbukkan, három kívánság, három csoda, ezek meg jönnek itt a három gyerekkel. Talán a bohókás anyjuk még három királyfinak is hívja őket titokban :) Te jó ég! Pedig hát előfordulhat, hogy előtte még enni sem adott a gyerekeinek napokig, hogy aztán meg 3 napig dőzsölhessenek. Jajajjjajjajajjj, hol van a gyámhatóság ilyenkor? Sőt mi több, karácsonykor meg jól elkapatják szegény gyerekeket, megkóstoltatja velük a legfinomabb falatokat. Ki tudja talán a segélyből spórolta össze, vagy az is lehet, hogy protekciójuk van valamelyik segélyszervezetnél, és azoktól kapták az ingyen káposztát. Aztán meg egész évben csak másnapos kenyéren élnek. Hát kell ez nekik?

Nem. Valószínűbb inkább, hogy ez a rafinált anya átverte a szerencsétlen kereskedőket. Talán húst tett a krumplis zacskóba, és sikerült neki. Megcsinálta a lehetetlent, átverte a Tesco biztonsági szolgálatát és még a riasztókapukon is átcsusszant. Micsoda élet! Azért nem figyelt mindenre. Hát igen, három sertepertélő gyerek mellett nem lehet. Elfelejtette, hogy vannak olyan emberek, akik nem esznek húst, sem tejet, de még tojást sem, lakto-ovo vega, na jó legyen egy kicsit elnéző önmagához, minek ez az önirónia, legyen csak sima vega. De hát akkor is! A hús az hús, élő, érző állatból. Ráadásul két fajt is veszélyeztet egyszerre, sertés és csirke. Hát, ez aztán már Linnénél is kiverné a biztosítékot.

És miért nincs hal az asztalon, csak azért mert csúszik? Hát az is állat, ha már a hús lecsúszik a torkukon mi ez a kivételezés a halakkal. Vannak, akik lenézik az átlagembert, mert az halat eszik karácsonykor. Van, aki csak azért is halat fog enni. Talán egy picit büdös a hal, mikor még nyers, de hát főzve, mennyei. És ha meg nem telik halra, legalább egy hal illatú illóolajjal teremtsék meg az illúzióját, hogy ők igazi tradicionális magyar család, és igenis a karácsonyhoz hozzátartozik a hallé. Na ne, már megint ez a magyarozás, ne is menjünk bele. A végén még kiderül, hogy nem csak konzervatívok, de liberálisak is, és akkor kit fogunk szidni.

Végül is lehet, hogy paleóznak, a töltött káposztát lehet rizs nélkül is, a csirke belefér, a szaloncukorba meg marad a xilit. Jaj ne, akkor ezek nem is nyomorognak, átverés az egész sztori, hiszen a xilit ára vetekszik az aranyéval. Ezt meg hogy képzelik, így becsapni az olvasót. Leírhatta volna a teljes családfáját és a legutóbbi adóbevallását is feltölthette volna pdf-ben, mert ennyiből, hogy töltött káposzta, szaloncukor és sült csirke honnan tudjuk? Mire véljük a dolgot, he...? Még hogy sztereotípia! Információhiány!! Tudsz három dolgot, azt meg aztán kiegészíted az előzetes elképzeléseid alapján. Ja, akkor az tényleg sztereotípia. Oké, akkor ebbe most nem kötök bele, majd talán holnap :)

Mindenkinek boldog új évet! :) (szigorúan mosolygós szmájlival)

A volt kedvenc pékségembe mentem vásárolni, ahol mindig a "tegnapi sütésű kenyeret" veszem féláron... az egyik 175 forintos tétel helyett az eladó 1750-et ütött be. Szóltam. Erre a másik eladó, aki értett a pénztárgépek nyelvén stornózta a számlát, majd teljes áron ütötte be a kenyereket. Pénztártól való távozás után visszamentem és ismét követeltem a jussomat. Már nem akarták törölni, hanem a szomszédos zöldségesnél  (ugyanaz a cég) levásárolhattam a különbözetet. Itt volt 20 százalék kedvezményem, amit természetesen nem írtak jóvá és nem vonták le a túlfizetésemet sem. Ismét szóltam és visszakaptam a pénzt...

Nem azért írtam ezt le, mert azt gondolnám, hogy tudatosan át akartak verni, de ha nem figyelek, ami elő szokott fordulni időnként, amikor 3 gyerek ugrándozik körülöttem akkor most 2000 forinttal kevesebb lenne a pénztárcámban. Kicsit bosszant a dolog....

Nincs még vége a történetnek, Elmentünk ma karácsonyfát venni, ki is választottunk egy szép példányt, kereken 5500 forintért. Első körben a húszezresből 5ezerrel kevesebbet adtak vissza. Persze mondhatjátok, hogy milyen jó nekünk, 20ezressel fizetünk december végén, de hozzátenném még január elején is ebből a 20ezresből kell bevásárolnom, szóval nem mindegy, hogy hova tűnik 5ezer forint. Szerencsére Paja észrevette és visszakérte a pénzt. Az eladó szó nélkül visszaadta, még annyit sem mondott, bocs. Majd a kocsiban jöttünk már rá, hogy egy ezressel még így is többet fizettünk, mert a cédulára 5500 volt írva és 6500-öt fizettetett az ürge. Erre megint visszamentünk, szintén szó nélkül visszakaptunk még egy ezrest. Na most vagy én vagyok hülye, de az biztos, hogy hülyének akartak nézni nem is egyszer.

Nyomtalanul eltűntek a kókuszos szaloncukrok, amiket ma készítettem a fiúkkal. A szaloncukorrablók nyomát nem sikerült követni, mert az egész nappaliban egyenletes rétegben vonták be a szőnyeget kókusszal, ezért nem tudtam megállapítani merre távoztak. Egy biztos a teljes készletet elvitték, nem maradt semmi a fa alá. Szerencsére sikerült megörökítenem az édességet mielőtt eltűnt volna. Bocs a gyenge képminőségért, de egy gyerek a hátamon, egy a térdemen csüngött egy pedig fotózni szeretett volna...

Ha valakit érdekel esetleg, hogy hogyan is készült a szaloncukrunk íme a recept: egy zacsi kókuszreszeléket (200 gramm) 3 evőkanál mézzel, egy evőkanál mandulával,  100 gramm olvasztott vajjal és kb 10 ml vízzel összekevertem. Nem nagyon lehetett formázni így csipetfalaték (csipetfalat) módszerét alkalmaztam és alufóliába tekertem a masszát, majd háromszögalapú hasábbá formáztam :) nem is igen sikerült volna más mértani formát kihoznom belőle, ez tényleg úgy adja magát. Aztán hűtőbe tettem egy órára, innentől kezdve már vágható volt és gőz fölött olvasztott csokiba mártottam (70%os).

Elég tömény és édes lett, talán ez volt a nagy népszerűség oka...

És a készítőket is sikerült lencsevégre kapnom (előtte-utána), egyébként Dr. Csont szerint ők a feltételezett tolvajok is...

Fehér filcből készültek, egy kis gyapjúval tömöttek, pelenkaöltéssel sárga hímzőcérnával körbevarrva, aranyruhába öltöztetve nagy szeretettel a három kis ördögbőrbe bújt angyalkámnak.

Narancssárga angyalkákat festettünk ma, papírra, falra... az angyalt megrajzoltam és a fiúk feladata volt a festés. Boni kitartóan festette az angyalokat, fel se lehetett állítani az asztaltól. Volt még itthon egy kis maradék narancssárga falfesték, ezt használtuk vízzel hígítva, nagyon jól lehet dolgozni vele (Polifarbe)

Mikor Bene meglátta, hogy a falat is angyalokkal dekorálom (papírt körbepacsmagoltam festékbe mártott mosogatószivaccsal) nem volt megállás, ő is ki akarta venni a részét. Így most olyan a nappalink, mintha Mirot bezártuk volna egy éjszakára. Nekem tetszik!

Danika volt a program vesztese, sajnos semmihez nem nyúlhatott... és ezt hangos sírással kommentálta.

Minimál kellékekből is csili-vili karácsonyfadísz készíthető. A söröskupakokból eredetileg csörgődobot akartam csinálni, de most feláldoztuk őket karácsonyfadísznek. Egyszerűen becsomagoltam őket arany anyagba:

a boros dugókat pedig bevontuk selyempapírral (tojást használtunk ragasztónak) majd arannyal dekoráltam. A selyempapírkenésben Boni volt a segítőm.

és itt a mester, nagyon gyors a keze :)

Megsütöttük tegnap az első adag mézeskalácsunkat, azért mondom, hogy első, mert már el is fogyott, ennek biztos lesz még folytatása. Annyi rossz receptet kipróbáltam már, amiből ehetetlen, kemény, poros  - bár szép szörnyeteg született, hogy ez a mostani igazán viszi a pálmát. Mivel az én nagyijaim már előtte eltávoztak közülünk, mint hogy megtanulhattam volna tőlük a békebeli mézeskalács receptjét kénytelen voltam hosszas kísérletezésbe fogni. Végül egy svéd öregember és a macskája hozta meg az áttörést, az ő receptjüket módosítottam, aktualizáltam és találtam közlésre alkalmasnak.

Túl nagy áttörést nem várok a mézeskalácsiparban ennek a receptnek a hatására sem, de az idei impaktfaktoraim számát ennyivel tudtam most megtámogatni. Lehet, hogy ez most már nem egy múló hullámvölgy a kutatói pályámban....

Szóval a mézeskalácsban Pettson szerint nincs méz, hanem cukorrépasziruppal készül. Hát ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, mivel amúgy sem tartunk itthon sem cukorrépaszirupot, sem invert cukrot, így én mézet tettem bele és félve attól, hogy kevés lesz a tészta 250 gramm vajjal indultam. Megmelegítettem a vajat és belekevertem kábé 4 kanál nádcukrot és ugyanennyi mézet, azért csak kábé, mert Benére és Bonira bíztam rá a mérést, így elég nagy a +/- kilengés, de nem baj, nem szabad olyan merevnek lenni :) Adtunk hozzá sok fahéjat és friss gyömbért, meg 2 dl tejet, ezt jól mixerrel összekevertük és ehhez kezdtem el adagolni a lisztet (100 gramm riszliszt, 100 gramm graham liszt és 500 gramm finomliszt +1 csomag sütőpor összekeverve plusz finom lisztet érzés szerint), egészen annyit adtam hozzá, hogy a mixer helyett a végén már kézzel kellett dolgozni és olyan a szájban kicsit már olvadásnak induló tutti frutti cukorka keménységűre fejeztem be.

Aztán hűtőben állt a cucc 2 órát és utána nyújtottuk, szaggattuk, téptük, dobáltuk, ettük. A végén már tapostuk és végül fel is sepertük....

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra és tényleg csak 10 percig sütöttem, még csak barna sem lett, de így lett igazán omlós. Próbáljátok ki ti is, nem fogtok csalódni.

Lehet nem volt a legjobb választás, hogy kalácstésztából készítettem adventi koszorút. Szerencsére annyit kibírt, amíg lefotóztam, de elárulhatom, hogy a kis fonatok sajnos megrövidültek azóta. Pedig készítettem kalácsokat is, de valahogy, amit "nem szabad" az sokkal kívánatosabb. Igen kicsit haragudtam érte, de talán elveszti a varázsát és kibírja azt a pár hetet karácsonyig. Na jó elismerem nehéz lehet ellenállni egy ilyen finom és szép sütinek, pláne ha egy éhes gyerek az ember....

Még Danika is evett belőle, aki ma megtett 2 lépést kapaszkodás nélkül és nagyon boldog volt közben :) és ebbe a búvóhelybe is egyedül mászott be:

és így néztek ki a kalácsok, amikről nem fog kiderülni milyenek másnaposan, mert elfogytak. Sok vajat és egy pici szódabikarbónát is tettem bele, amitől nagyon puha és lágy lett a kalács és egy kevés gyömbérporral ízesítettem, ami nem ártott nekik, amúgy egy sima kalácstésztából készült (meleg tejbe kb. 37 fokos :) kevertem egy fél friss élesztőt, 2 tojást finom és rétes lisztet és nem olyan túl sok cukrot, nem is lett nagyon édes a végeredmény, sok vajat (250 grammot) és gyömbért adtam hozzá, jól összegyúrtam és kelesztettem 2 órát mielőtt formáztam volna)

Nem nagyon volt időm adventi kalendáriumot farigcsálni. Bene már két hete beteg és nem jár oviba, így a nappalok kilőve, mert akkor ugye hol a meglepetés. Na meg örülök, hogy naponta sokszor enni tudok nekik adni és a lakás sem ment át szemétdombba. Ja hogy itthon vagyok egész nap és csak ennyi? Hát igen ennyi, de ne kritizálj, amíg nem töltöttél el a bőrömben egy napot :) A két emberkölyök, aki már jár, Bene és Boni most éppen a birkózást gyakorolja, de megállás nélkül. Nem viccelek, egész nap kergetik egymást a lakásban, két vállra fektetik, csikizik. Nagyon nagy fejlődés, hogy Bene már nem karmol és harap közben. Az élet apró örömei..., de őszintén? Eddig ez keserítette meg a napjaimat, hogy nem tudtam megvédeni Bonikát Bene heves és határokat nehezen érzékelő személyiségétől. Arról nem is beszélve, hogy nekem nincs testvérem, szóval elképzelni sem tudom mi az a testvérféltékenység, nem is értem mi a szöszért gondolja, hogy ő (Bene) kimarad valamiből, ha nem vele foglalkozunk, hanem a tesójával. Na jó kicsit el tudom képzelni, de ez nem túl nagy segítség akkor sem. És soha nem gondoltam, hogy mikor valaki azt mondta, hogy a tesómmal egész nap piszkáljuk egymást az tényleg azt jelenti, hogy (szinte) EGÉSZ NAP, hát ezzel anyaként szembesülni először elég megrázó és idegtépő tud lenni. Nem akarom nagyon elbízni magam, de azért most úgy érzem léptünk egyet előre a sok hátralépés után...

Na de térjünk vissza az adventhez. Ma este rajtam kívül álló okok miatt (ugye holnap kezdődik) már nem odázhattam tovább a kalendár készítést. A másik ok, amiért emellett az egészen egyszerű megoldás mellett döntöttem, hogy mindig csak éppen a következő napi meglepi kerül föl, nem okozva kísértést és egész napi rinyálást, hogy még hány zacskót bonthatunk ki ma. Minden nap fenn lesz a napi meglepi egy borítékba belecsúsztatva. A következő nap helyét pedig minden nap majd kidíszítem. Karácsony után pedig csak fogok egy lavór vizet és lemosom a falat, vagy rakok elé valamit, ha nem lesz szívünk megválni tőle :)

Csoda gomba, mesegomba, légyölő galóca. Habár nem ehető, egyik kedvenc gombám, tudom elég snassz, hogy pont erről a mindenki által ismert gombáról mondom ezt, de tényleg olyan szép. Évekkel ezelőtt találtunk ilyet egy helyen és most újra elmentünk oda novemberben és megint, volt :) Juhé!!

Ez itt a wikipédia cikkéből van, de mindig érdemes újraolvasni :)

Méreganyagai az iboténsav, muszcimol, muszkarin, muszkazon és muszkaridin, amelyek az idegrendszerre hatnak. A mérgezés tünetei fogyasztás után 1/2 - 3 órával jelentkezek: félálomszerû, részeg állapot, hallucinációk, álmosság, szédülés, gyomor- és bélpanaszok, nyáladzás, izzadás, könnyezés, nagyobb adag elfogyasztása esetén delírium. Mivel más galócafajokkal ellentétben a légyölő galóca nem tartalmaz májkárosító amatoxinokat vagy phallotoxinokat, így a halálos mérgezés rendkívül ritka. A gomba elfogyasztása elsősorban gyermekek, vagy idős, legyengült emberek számára veszélyes. A becsült halálos adag egy egészséges ember számára körülbelül 15 kalap, azonban a mai orvosi ellátás mellett a halálos mérgezés esélye rendkívül kicsi - a mérgezés szinte minden esetben néhány óra alatt, komplikációk nélkül teljesen lezajik.

A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek. Egyes feltételezések szerint az indiai Rigvédában szereplő rejtélyes ital, a szóma alkotórészéül is légyölő galóca szolgált, melyet megszárítottak, majd ghí-vel vagy tejjel dehidratálva kisajtoltak. Hérodotosz ír az amürgoszi szkítákról, akiket haumavarga (haoma-ivó) szakáknak nevez. A haoma egy révült állapotot előidéző ital volt, amelyet légyölő galócából készítettek.

Az igazi gombásznak még a konyhaablaka alatt is gomba terem. Szépen meg is ettük ebédre, rántva. Azért Paja este megivott egy sört, reméljük a gomba már nem hat, mert a gyapjas tintagomba alkohollal fogyasztva mérgező. Amúgy a környéket elárasztotta ez a gomba, szerencsére nem sokan gombásznak, így csak végig kell mennem az utcánkban, és az utóbbi 1 hónapban bármikor készíthettem volna ebédre, egy párszor meg is tettem.