Apa a példakép. Benedekünk szeret "ciket íjni". Apukája újságíró és mikor leül a géphez akkor mindig mondtuk neki,hogy apa cikket ír. A mi kis 2 évesünk persze levonta a következtetést, hogy ha bekapcsoljuk a számítógépet akkor nyilván cikket írunk. Mostanra eljutottunk addig, hogy, ha meg akar nézni egy Mazsola és Tádét az egyszervolt.hu-n, akkor rohan a géphez, hogy "Bene ciket íj". Na a Mazsola és a répa és a Tiszteletjegy című részek között meghallgattuk Weöres Sándor Buba éneke című versének zenés feldolgozását. Már gyerekkoromból is ismertem ezt a verset, de soha nem gondoltam bele
abba miről is szól. Most hogy van két fiam nagyon meghatott ez a dal. Tényleg ők is mindent teljes beleéléssel teljes szívvel csinálnak. Nincs színészkedés, gondolkozás, hogy akkor most helyesen cselekszem vagy tényleg ezt kell tennem, tényleg jó lesz ez így mindenkinek, ők még olyanok, mint a szél. Gondolkodás nélkül ismerik a helyes utat Természetük szerint cselekszenek a végkimerülésig. Én az anyjuk pedig olyan büszke vagyok rájuk. Nagyon nagy öröm, hogy én etetem, nyugtatom őket, és akármit csinálnak a végén mindig hozzám térnek vissza.
De inkább szóljon itt a vers helyettem: Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.
Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.
Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sirdogálnék.
