Ezt a cikket nem én írtam. Itt található az eredeti teljes változat:
http://olbebaba.hu/hordozasrol/a-hordozas-biologiaja/
De ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni.
Az embergyermek meglehetősen éretlenül születik. Ugyan szeme már nyitva, és az állatvilágban a legnagyobb aggyal rendelkezik, de agya, idegrendszere mégis éretlen, fizikai képességei pedig messze alulmaradnak a többi főemlős kölyökéhez képest. Születése után viszont rövid időn belül hihetetlen fejlődésnek indul, kb. egy éves koráig tehát egyáltalán nem olyan tempóban fejlődik, ahogy azt egy érett utódú főemlőstől várnánk. Ennek a rendhagyó, rövid ideig tartó, intenzív fejlődésnek egy sajátos evolúciós kompromisszum az oka. Ez dióhéjban arról szól, hogy miután az ember kiemelkedően nagy aggyal rendelkezik, arányosan szokatlanul nagy koponyára van szüksége. Azzal viszont, hogy őseink felegyenesedtek, és kétlábon járó élőlényekké váltak, olyan formán alakult át a csípőjük, hogy a szülőcsatornán már nem fért volna át egy érett agyat tartalmazó koponya. Az ember ezért kénytelen idő előtt, éretlenebbül világra hozni gyermekeit. Ez az „idő előtt” R. D. Martin főemlősöket kutató zoológus számításai szerint 12 hónapot jelent, tehát szerinte ha az embernek nem kéne éretlenül megszületnie, 21 hónapot töltene az anyaméhben. Az első 12 hónap fejlődési tempóját tekintve tehát a méhen belüli fejlődés ritmusát követi, ezt követően pedig már határozottan főemlős módjára cseperedik tovább az embergyerek. 12 hónapig viszont olyannyira védtelen és önállótlan, hogy folyamatos gondoskodásra szorul. Az ember biológiai szempontból nem fészeklakó élőlény, ezért más módon kell megoldania ezt a folyamatos gondoskodást. Ezért választotta távoli rokonaihoz hasonlóan azt, hogy testén hordozza kicsinyeit mindaddig, amíg elég önállóvá válnak, és tette ezt évmilliókon keresztül.
Mi történik a baba testével hordozás közben?
Egy ma már idejét múlt elképzelés szerint a babáknak az tesz jót, ha vízszintes kemény felületre fektetik őket, hogy „szép egyenes” legyen a gerincük. Ma már tudjuk, hogy a gerinc sohasem egyenes, sem újszülött-, sem felnőttkorban, és azt is tudjuk, hogy a baba gerincének az tesz a legjobbat, ha megtámasztjuk a számára megfelelő, fiziológiás helyzetben. Az ortopédiailag megfelelő hordozóeszközök a baba gerincét függőlegesen, a természetes ívét megtartva támasztják meg. Persze a csecsemők izomzata még nem elég fejlett ahhoz, hogy részt vegyen ebben a tartásban, ezért a jó hordozóeszközök helyes alkalmazása során a még gyenge izmok feladatát maga a hordozóeszköz veszi át. Így a baba – sok téves elképzeléssel szemben – nem ül a hordozóban, hanem pontról pontra megtámasztott, domború ívű gerinccel hozzásimul a hordozó személy testéhez. Sokszor találkozunk azzal a félelemmel, hogy a hordozás árt a baba gerincének. Ma már rendelkezésünkre állnak olyan kutatások, amelyek számadatokkal bizonyítják, hogy a hordozott gyermekek nem küzdenek gyakrabban gerincproblémákkal, mint a nem hordozottak.
A gerinchez hasonlóan a csípő fejlődésének is a fiziológiás helyzet megtartása kedvez leginkább. Ezért ajánlják a hordozási szakértők, hogy a baba olyan hordozóban legyen, ami térdhajlattól térdhajlatig alátámasztja, így megvalósulhat a terpesztartás térdben behajlított lábakkal. Érdemes ezen a ponton megemlíteni a csípőfejlődési rendellenességeket. Ha egy újszülött a „szokásosnál” is éretlenebb csípővel születik (pl. csípődiszplázia esetében), akkor fennáll a veszély, hogy a combcsont kórosan helyezkedik el az ízületi vápában, vagy akár el is hagyja azt. Az ilyen jellegű elváltozásokra a csípőszűrés elterjedéséig sokszor csak a járás megindulásakor derült fény. Jelenleg a csípőfejlődési rendellenességek „klasszikus” terápiája a terpeszpelenka (amennyiben a rendellenességhez túl feszes izomzat társul) vagy a kengyel (ha a rendellenesség mellett petyhüdt izomzat, hipotónia figyelhető meg). Mindkettő célja az, hogy megtartsák a csípőízületet a Büschelberger által leírt pózban. Ezek az eszközök azonban jelentősen megnehezítik a családok mindennapjait, a szülő-gyermek kapcsolat természetes megélését. Számítások szerint azonban a fent bemutatott terpesztartás egy sokkal testhezállóbb módszerrel is kivitelezhető: a csípőnhordozás során ugyanis a babák terpesze kb. 90 fokos, a szorosan megkötött hordozókendő pedig alkalmas mind a túl feszes, mind a túl laza izomzattal körülvett csontokat ortopédiailag helyes pozícióban rögzíteni. A terápia hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a természeti népeknél a csípőfejlődési rendellenességek szűréssel kimutatható változatai eltűnnek, meggyógyulnak.
A csontrendszer mellett az izomzatra is jótékony hatással van a hordozás. Az izomtónus optimális igénybevétele, az izmok finom, de szinte állandó mozgása gyengéden edzi a babát, aki így jó eséllyel hamarabb meg tudja tartani a fejét, majd a törzsét.
A mozgás nem csak magukra az izmokra hat, hanem az egész idegrendszerre. A hordozó személy folyamatos mozgása (legyen szó monoton, ritmusos mozgásokról vagy hirtelen, nagy mozdulatokról) optimális ingerkörnyezetet biztosít a mozgásfejlődésért felelős agyi területek számára, így nem ritkán áll elő az, hogy a hordozott babáknak hamarabb indul meg a mozgásfejlődésük, de legalábbis jóval harmonikusabban, mint nem hordozott társaiknak. Az idegrendszer azonban nem csak a mozgás által juthat extra előnyökhöz, hanem attól a helyzettől, amit maga a hordozás biztosít. A hordozott babák függőlegesen, a felnőttekkel közel azonos magasságból szemlélhetik a világot. Környezetük gazdagon látja el ingerekkel érzékszerveiket anélkül, hogy túlzottan igénybe venné azokat, illetve a fejlődő agyat, így az idegsejtek között sűrű kapcsolati hálózat alakulhat ki.
A sort még sokáig lehetne folytatni, ha még alaposabban beleásnánk magunkat a biológia ma rendelkezésre álló bőséges ismeretanyagába, és ki tudja, hány olyan tényező van még, amiről még csak sejtéseink sincsenek… De ezt a néhány pontot összegyűjtve is azt látjuk, hogy az újszülött mind felépítésében, mind viselkedésében is magában hordozza annak a jelét, hogy ahogy őseit is hordozták, úgy ő is ezt várja szüleitől. Ahogy a hordozás végtelenségig sorolható (élettani) „ajándékai” is mind arra engednek következtetni, hogy ez a gyermekeinkről való gondoskodás általunk ismert legoptimálisabb módja.
A krém egy csokipudingból fél liter tejből készült (pudingnak megfőzve cukorral és jól lehútve), majd 3 dl mascarponét adtam hozzá és habverővel egy kis habfix (3 zacsi) segítségével keményre vertem. Ez lett betöltve a mézes lapok közé a tetejére a gombócok fagyiskanállal készültek és végül színes cukorkákkal díszítettem, ez volt Bene külön kérése. Bár még soha nem vettünk neki cukorkát, de a múltkor elárulta, hogy a szomszéd kislány szokott neki adni a homokozó mellett, de ez titok...
Ez a kép felkerült az origóra is:
