Doctorhousewife

A növénytermesztők  nem haladnak a vetéssel, a kertészetben támadnak a gombák, a kutyasétáltatók minden nap talpat mosnak, a titkárnők meg hajat, a babakocsisok ki sem merészkednek. Egyetlen csapat, aki örül a sok esőnek a gombászok kasztja. Hihetetlen mennyiségű és fajgazdag a mostani termés. Házunktól pár száz méterre egy "hatalmas" erdő nyújtózkodik. Nekünk hatalmas, mert háti-Bonifáccal, futóbiciklis Benedekkel és gombászkosarat babakocsiban toló anyával még nem sikerült elérnünk az erdő másik végét egyszer sem. Ez azonban nem akadály, mert egy kisebb kör is elég, hogy megteljen a kosár. Hétvégén egy, a könyv szerint Magyarországon ritka fajból az ehető és árusítható akácpereszkéből szedtünk 2 kilót.

Bene nagy lelkesen lecsapott rá és pejeszke felkiáltásokkal pakolta bele a kosárba a gombákat. Bene eltulajdonította a gombászkésemet is, és ügyesen használja a gomba eltávolítására a talajból. A nagy sikeren felbuzdúlva nem indultunk el haza, hanem még messzebbre akartam menni, aminek a vége az lett, hogy néhány elhanyagolható fenyőpereszkén kívül mást ugyan nem találtunk, viszont eleredt az eső és szépen mi is eláztunk. Persze a gombazsákmány kárpótolt :)

Gyönyörű természetképekkel díszítheted lakásodat, irodádat. Nézz körül galériánkban és licitálj, nehogy elvigyék előled az egyedi alkotásokat.

Esetleg van ötleted, hogy miről szeretnél egy ízléses, művészi fotót? Lépj kapcsolatba velem vagy közvetlenül az alkotóval (mar1lla@hotmail.com)   :)

katt ide:

http://www.vatera.hu/fecskefarku_bodrogi_m_f_muvesz_keretezett_fotoja_172108001.html

Nagy napon vagyunk túl. Első hetünk, hogy rendelésre is hoztunk biozöldséget :) Családostul mentünk a "szállítmányért", amiből mindenki profitált. Benedek megnézte a tyúkokat és a macskákat, és ő vitte ki a sorok végére a saját kezűleg szedett salátáinkat, aztán felült egy kistraktorra egy fehér lóra, amelyik éppen kapát húzott, szedett bodzavirágot, evett akácvirágot és nagyon elfáradt, valamint bekerült a szókincsébe a biokertészet és a biozöldség szavak.

Bonifác köszöni szépen jól érezte magát, nézelődött egy kicsit a mei taiból, aztán pedig bealudt a gyerekülésben. Paja kipróbálhatta egy jó hosszú soron keresztül, hogy milyen a kapát tolni, amit a ló húzott (ugyanaz, mint amelyikre Bene felült) és megállapította, hogy nem is tett olyan rossz lóra, mikor újságíró lett.

Én pedig örültem, hogy mindenki elégedett és annak a legjobban, hogy sikerünk volt a szervezésben. Na jó, azért még országos láncról nem beszélhetünk, de 5 megrendelés volt (velünk együtt :) és vannak még érdeklődők. Lényeg a lényeg, a hűtőnkben ott sorakoznak a biosaláták és holnap elültetem a koktélparadicsompalátáinkat is.

Kitaláltam, hogy milyen jó lenne egy gyűjtőpontot szervezni, hogy házhoz kapjuk a biozöldséget, amiért egyébként vagy ki kell bandukolni a piacra szombatonként és a nem túl kedves árus nem túl nagy választékából választani a két nem túl türelmes gyerek társaságában vagy nem eszünk ilyet, mert Gödöllőre sincs kedvünk menni minden héten abban a két órában, amikor ott át lehetne venni, az egyébként nagyon kedves emberektől származó és helyi termesztésű zöldséget. Azonban, ha lenne 10-15 család, akik viszonylag rendszeresen vásárolnak, akkor házhoz hoznák a zöldséget ugyanazon az áron, ide Veresre. Tehát készítettem egy szórólapot, amiből 70-et bedobtunk a szomszédos pár utcába és most várjuk, hogy valaki jelentkezzen az ajánlatra. Hát kicsit csalódott vagyok, mert eddig rajtunk kívül nem érdekel senkit a dolog. Na, de most már legalább nem rajtam múlik. Ha lesz fejlemény jövök a hírekkel, ha nem akkor ez egy 30 lap nyomtatásának költségeivel kimúlt vállalkozás lesz. Azért szorítsatok!

Bonifác jól kitolt velünk és tényleg fagyot, esőt, hideget hozott nekünk májusban. Ma is például gulyáslevest akartunk főzni szabadtűzön, de végül maradt a konyha, mert miután hazaértünk a Duna-partról hatalmas felhőszakadás volt és nem volt kedvünk tocsogni a vizes fűben. A leves már javában rotyogott, mikor családunk legidősebb férfitagja, népszerűbb nevén apacika kért egy sört. Csak dobozos sör volt itthon, aminek a dobozát most már visszaveszik a hozzánk legközelebbi ABC-ben. Mi amúgy nem szoktunk dobozos italokat venni, mert ez is a zöldstratégiánk része, hogy visszaváltható üveges sört veszünk. Ennek számos oka van:

• az üveget többször is újrahasználják a sörgyárak
• mielőtt végül újrahasznosítják
• olcsóbb, mivel a csomagolóanyagot kifizetjük ugyan, de aztán visszakapjuk az árát.

Vannak persze hátrányai is az üveges sörnek (több helyet foglal az egyébként nem túl nagy spájzunkban, súlya miatt nehezebb hazaszállítani és vissza kell vinni az üveget is), de ezeket kompenzálja az a tudat, hogy a mi sörösdobozaink nem fognak évszázadokon keresztül úszkálni az óceánokon és az előállításukkal sem szennyezzük dédunokáink levegőjét és vizeit.

Zöldül a Juha-Bodrogi család. Úgy döntöttem sorozatot indítok a témában. Ez lesz itt a második bejegyzés. Kisgyerekes háztartásban csakúgy nőnek a szeméthalmok, ha az ember eldobható pelenkát és popsitörlőt használ. Egy praktikus gyakorlat: az eldobható popsitörlő kendőket számtalanszor ki lehet mosni anélkül, hogy különösebb károsodás érné őket. Persze a legkörnyezetbarátabb megoldás az lenne, ha egyáltalán nem használnánk eldobhatót, de erről nem tudok lemondani. A mosottakat újra használjuk vagy benedvesítve újabb popsitörlésre vagy például a gyerekeknek orrfújásra kiválóak. Sokkal puhábbak, mint bármilyen papírzsepi. Az ára pedig egyre csökken valahányszor újrahasznosítjuk mielőtt végül kidobnánk a kukába őket.

Homokozóavató bulinkon nagy sikernek örvendett a juhtúrós kence, aminek titkos receptjét most itt először a történelemben közkinccsé teszem. Annyira egyszerű, hogy szinte szégyellem is leírni, de mivel egyik kedves szomszédunk kérte, hát vállalom a kockázatot.

1 tömlő juhtúrót (Falujava 100 g - CBA-ban lehet kapni) feldarabolva és attól függően milyen sűrűre szeretnénk hagyni a kencét  pár evőkanál tejfölt és szintén ízlésünknek megfelelő mennyiségű friss vagy szárított kaprot botmixerrel összezüzülünk és már lehet is kenni.

Családunk próbálja jobb állapotban hagyni a Földet, mint amilyenben kaptuk. Ennek egyik lépése volt, hogy beinvesztáltunk egy szódásszifonba. Igazi retro típus, két literes, patronos. A patront még most is a pult alól adják az ABC-ben, mint régen. Engem mindig bosszantott, hogy másfél liter víz miatt, amit egyébként a csapból is kifolyathatunk (brutto 228 forintért köbméterenként) egy egész műanyagpalackkal terheljük a környezetünket (aminek nem csak a megsemmisítése, újrahasznosítása energiapazarló és környezetszennyező, de az előállítása és házhozszállítása is). Szóval vettünk egy szép ezüstszínű palackot és szorgalmasan cserélgetjük a patronjainkat, arról nem is beszélve, hogy a "csípős víz" elkészítése külön program a gyerekeknek.

Innen vehetsz szifont: www.liss.hu

Barátok közt - zuhany - miegymás. Egy pár éve még ez volt a rendszeres hétköznapi programom esténként. Azóta született 2, azaz két gyerekünk és én csak most értesültem a UPC reklámból, hogy Magdi anyus már hónapok óta meghalt és, anyukám mondta, hogy Barta Zsolt szőke lányát lecserélték egy barnára, és hogy Klaudia hova tűnt még most sem tudom. Ennek pedig egyetlen oka van: a fiúk vacsora - mese - fürdés - altatás - alvás programjának én vagyok a porondmestere és ebből nem engednek. Fürcsi után szopi jár mindenkinek és miután Bonika elalszik Bene még igényt tart rá, hogy minimum öleljem, de lehetőleg még egy mesét is mondjak mielőtt ő kegyeskedik álomba szenderülni. Ma is ez történt és ahogy Bene elaludt, megpróbáltam feltűnés nélkül kiosonni a szobából. Már a kilincs felé nyúlt a kezem, mikor pici szöszmötölés után "Anyacika hol van?". Visszasonfordáltam az ágyba mintha el se mentem volna és mondtam neki, hogy "Itt vagyok nem mentem sehova..." mire Bene számonkérően "Anyacika mit csinál?" bűnbánóan visszafeküdtem mellé -és közben próbáltam visszatartani a nevetést, mert azért kissé komikus volt a szitu- és megvártam míg elalszik.

Bene mester egyik kedvenc programja a "cipócskázás". A tészta gyúrása után, aminek az összetevőit is ő szórja különböző magasságokból a tálba, főleg csiga és kígyó tekereg a tepsiben. Meleg cukros-lisztes tejben (kb. fél liter) megfuttatjuk az élesztőt (1 kocka), közben egy nagy tálba öntjük a fehérlisztet (kb 50 dkg), a teljes kiörlésű rozslisztet (kb. 20 dkg) egy Ikeás színes kanál sót, 1,5 dl olajat, majd ehhez adjuk hozzá az élesztős tejet, jól összegyúrjuk, kézre nem ragadó viszonylag kemény tésztát kell hogy kapjunk (liszttel vagy tejjel segítjük a kívánatos állag elérését), jól megkelesztjük a tésztát, majd Benedek fantáziájára támaszkodva a nappali szőnyegén elkészítjük a cipókat, majd szigorúan két kesztyűvel a kézen Bene beteszi a nem előmelegített sütőbe a tepsit és 200-220 fokon készre sütjük a cipókat. Aztán meg is szoktuk enni (amit meg nem az megy Zeusznak - róla majd később).

Közel két évszázados szünet után kitört az Eyjafjallajökull tűzhányó Izland déli részén. A vulkán idén március 21-én aktivizálódott, kevés füstöt és látványos tűzfüggönyt produkált. Az április 14-i aktivitás rengeteg vulkáni hamut lövellt a légkörbe. Veresegyházról mi ezt így láttuk:

Legfrissebb családtagunk, drága pici Bonifácunk, vagy ahogy Bene nevezi Bonijó, első névnapját ünnepeljük ezen a pénteken. A Bonifác latin eredetű név a homo boni fatio, azaz a jó sors embere, jó sorsot ígérő kifejezésből származik. A hagyomány szerint a Krisztus utáni 3-4. században élt három szentéletű férfi, akik azért fagytak halálra, mert ruháikat a szegényeknek adták.

 

Boldog névnapot pici Bonikánknak és az ország többi Bonifácának is.

Homokozó készül. A házunk előtti "zöld" területre egy jó nagy homokozót építünk. Már a körvonala ki van ásva és fűzfákat telepítettünk mellé, amiből egyszer majd kerítés lesz, hogy a még nem létező aszfaltozott útra ne szaladjon ki olyan könnyen a fiatalkorú.

Tovább mélyült a homokozó, de azért még van híja.

Vettünk fát is, amiből a perem lesz kialakítva.

Tolólapos markoló hozta a homokot

Kész a giga homokozó

Fel is avattuk

Dolgozni akarok! mondta üvöltve a 28 hónapos Benedek mikor látta, hogy Bonival a kezemben ások. Hát maradjon meg ez a jó szokása. Adtam neki egy kapát és egy lapátot :)

Elmentem ma vásárolni. A fiúk nem akartak jönni, gondolták jó móka lesz anya nélkül egy röpke órát eltölteni. Még be sem értem a boltba csörgött a telefon. Apa mindenféle sürgetés nélkül :) azt akarta elújságolni, hogy Bene levetkőzött (lábat akart áztatni, aminek a vége az lett, hogy meztelenül fürdött a nappali közepén egy lavórban) és nem akar felöltözni, Bonikának pedig az egész ruhája átázott a pisitől és be is kakált. Mivel nem vettem fel a telefont, minderről csak utólag értesültem (szerencsére). Ez azonban csak hab volt a tortán. Hazaérve már a kocsiból láttam, hogy a család már nagyon vár... Paja kezében Bonika és Bene az ablakban állt, hevesen integetve. Benn az összes játék kipakolva a szobában, matrac rádobva a kupi közepére, természetesen lepisilve. Ahogy beléptem az ajtón Paja rögtön a kezembe nyomta Bonit, hogy sír. Bene már a cipőket kóstolgatta, olyan éhes volt (krumplipürét még előtte elkészítettem, pörkölt alatt csak el kellett volna zárni a platnit). A fiúknak bokros teendőik miatt nem volt idejük tányért elővenni és enni. Végül Paja nagy büszkén közölte, hogy ő mekkora hős, hogy 65 percig sikerült életben tartania a gyerekeket anya nélkül.

Apa a példakép. Benedekünk szeret "ciket íjni". Apukája újságíró és mikor leül a géphez akkor mindig mondtuk neki,hogy apa cikket ír. A mi kis 2 évesünk persze levonta a következtetést, hogy ha bekapcsoljuk a számítógépet akkor nyilván cikket írunk. Mostanra eljutottunk addig, hogy, ha meg akar nézni egy Mazsola és Tádét az egyszervolt.hu-n, akkor rohan a géphez, hogy "Bene ciket íj". Na a Mazsola és a répa és a Tiszteletjegy című részek között meghallgattuk Weöres Sándor Buba éneke című versének zenés feldolgozását. Már gyerekkoromból is ismertem ezt a verset, de soha nem gondoltam bele
abba miről is szól. Most hogy van két fiam nagyon meghatott ez a dal. Tényleg ők is mindent teljes beleéléssel teljes szívvel csinálnak. Nincs színészkedés, gondolkozás, hogy akkor most helyesen cselekszem vagy tényleg ezt kell tennem, tényleg jó lesz ez így mindenkinek, ők még olyanok, mint a szél. Gondolkodás nélkül ismerik a helyes utat Természetük szerint cselekszenek a végkimerülésig. Én az anyjuk pedig olyan büszke vagyok rájuk. Nagyon nagy öröm, hogy én etetem, nyugtatom őket, és akármit csinálnak a végén mindig hozzám térnek vissza.

De inkább szóljon itt a vers helyettem:

Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sirdogálnék.

Nem kell aggódni, nem azért nem tettem fel receptet már egy hónapja, mert nem főzök. Van mit ennie a családnak, kedves férjem is eszik rendesen, miattam sem kell aggódni, egyszerűen Benedek fiunk ritkán alszik el 10 előtt és nincs erőm írni. Most kárpótlásul egy ínyencséggel szolgálok, csak erős idegzetűeknek. Múlt hét szombaton elmentünk Gödöllőre, ahol szarvasgombász nap volt a kastélyban. A hiénák elállták az ingyenkaja reményében a kiállítópultokat, az előadásokra pedig olyan szintű érdeklődés volt, hogy majdnem meglincseltek mikor a folyosón egy gyerekkel a hátamon egynek pedig a kezét fogva próbáltam magunkat átpaszírozni a tömegen a bébijátszó felé. Itt 7-8 éves fiúk ölték egymást az 50 cm-magas csúszdán való hullámvasutazás reményében, így nemhogy bébijáték nem volt, de annak is örülhettem, hogy testi sértés nélkül ki tudtunk vonulni. A lényeg a lényeg vettünk egy diónyi téli szarvasgombát, amit végül otthon ráreszeltem egy szép adag zöldséges tésztára. Répa, fehérrépa, hagyma, csiperke megpárolva, hangyányit megpirítva, felöntve tejszínnel, majd összekeverve a kifőtt tésztával, 60 fok alá hűtve kímélendő a szarvasgomba íz- és aromaanyagait, majd ráreszelve a feketegyémánt. Fincsi volt.

Bene beszélni tanul. Én mindent értek, bár a népi megfigyelés szerint az anyák akkor is értik gyereküket, ha az még nem tud beszélni. Egy biztos, ha más nem érti akkor én vagyok a szinkrontolmács. Íme egy kis ízelítő, hogy miket mond a gyermek.

Játszani akar egy játékkal, ami éppen Boni kezében van. "Boni kicsi. Bene két éves, Bene nagy fiú." és kiveszi a játékot a kezéből, mi több kitépi. Bezzeg mikor gyalog kell felmenni a lépcsőn, akkor "Bene picike, ici-pici" és kapaszkodik fölfele, hogy vegyük fel.

Bene "vanik", "megyik", de nem játszik, hanem "játékoz"

Kezében a kalapáccsal közli velünk "nem megüti Bonit", ezek szerint felmerült, hogy megüti, de inkább úgy döntött, hogy mégsem, azért ez igazán dicséretes, nem?

Este vacsorához iszunk egy pohár bort, erre Bene megjegyzi "Fekete bor. Gyereknek nem való".

Apa este hazajött munkából, előtte két este is ajándékot kapott Bene, most viszont szomorúan konstatálta "se kisautó, se Boribon ?"

Még egy utolsó: a TV-t "halkítsd fel"

Földönkívüli járt a veresi CBA-ban. Ilyen érzésem volt, mikor családostul elmentünk bevásárolni és a 4 hónapos Bonifácot felvettem a hátamra kendőben. Egy nagyon szép rubin Lanám van - ez egy felső közép kategóriás hordozókendő - na persze biztos ez is nagyon tetszett a felgyűlt tömegnek, de az egyik jelenlévő, akit megkérdeztem, hogy nem fér tőlünk, esetleg álljak arrébb, csak annyit mondott, hogy csodál minket. Egy egyszerű háti batyut kötöttem, ami a zöldségosztály krumplikupaca és az ananászhalmok között elég merész ötletnek bizonyult. Egy műanyag üvegesrekeszt vettem birtokba, amire ülve elrendeztem a gyereket a kendőben, majd egy laza mozdulattal földobtam a vállamra és zsipsz-zsupsz ott pöffeszkedett nagy elégedetten a hátamon Bonika. Körülbelül olyan volt a szitu, mintha direkt valami utcai mutatványos lennék. Már csak egy kalap kellett volna, mert ha mindenki beledob egy 100-ast, aki megállt minket nézni, akkor egész jól jöttünk volna ki a vásárlásból. Nem vagyok az a kifejezett színpadi alkat, úgyhogy az esemény óta már mielőtt bemegyünk a boltba felveszem a gyermeket illetve elővettem egy sokkal kevésbé feltűnően felaplikálható hordozót, amivel végszükség esetén még az apuka is megbírkózik.

Mi az élet értelme? Mi a végső cél? Számomra az, hogy a gyerekeinket békében, szeretetben neveljük fel. Hogy olyan felnőttek lehessenek, akik boldogan végzik dolgukat az életben. Egy olyan világban, ahol nem kérdés, hogy a mi gyerekeinknek is megéri gyerekeket nemzeni, mert ők is egy élhető világban elmélkedhetnek az élet nagy kérdéseiről. Amíg világ a világ az ember és minden biológiai lény célja, hogy továbbadja a saját génjeit az utódainak, így biztosítva saját  halhatatlanságát. Mi emberek abban különbözünk a többi élőlénytől, hogy van tudatunk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy emlékezzünk és sok-sok generáció ismereteit, tudását felhalmozva ne csak a génjeinket adjuk tovább, de ezt az ismeretet is. Ez lehetővé teszi, hogy a szűk környezetünk megismerése és a szűken értelmezett mindennapi túlélés mellett (a többi élőlénynek nagyjából ennyi jut) legyen időnk arra is, hogy az egyre kényelmesebbé váló életkörülményeink között, aminek a megteremtése és fejlesztése szintén a mindennapjaink része, a boldogságon és az élet értelmén gondolkozzunk és dolgozzunk is érte.Rengeteg energiát és nem csak a sajátunkat, hanem a föld energiáját, tartalékait is arra fordítjuk,hogy ezeket a kiváltságos életkörülményeket biztosítsuk magunknak. Amivel nem is lenne baj egészen addig, amíg nem fordul ellenünk a rendszer és végül elveszítjük a hibásan saját magunknak tulajdonított kontrollt a földi életünk irányítása felett. De hogyan lehetünk boldoguk, tudva azt, hogy ennek a súlya, mind a mi vállunkat is nyomja?

Na elég hosszú körmondatokban fogalmaztam meg mi az, amiről mostanság elmélkedem a hosszas éjszakai és délutáni szoptatások közben? Persze ebben nagy szerepe van a már korábban említett Csíkszentmihályi professzornak is, akinek az írásai nagy hatással voltak rám. Azt hittem ha leírom így összefoglalva, akkor számomra is világosabb lesz a kép, az is lett, bár visszaolvasva elég kacifántosnak tűnik. Úgy érzem azért jó úton járok/járunk (kis családom is benne van a képben ezerrel), de még nem világosak a keretek... bár azt hiszem ez folyamatosan igazodik a mindennapjainkhoz.

Napi fló. Hatalmas sétát tettünk a környéken. A már említett fenyőerdőt is felfedeztük újra. Bonika szokásához híven a kendőben aludt a hasamon, Benedek pedig a 2. szülinapjára kapott fa futóbiciklivel szelte a pocsolyákat. A párom próbálta terelgetni, dehát milyen érv hatásos mikor éppen gőzerővel teker a nagy víz felé és nem tudod elkapni a grabancát... Előre elterveztük, hogy egy jó nagy kört fogunk tenni, amit több ponton meg lehet szakítani azzal, ha levágunk bizonyos részeket. A fló élmény egyik ismérve, hogy világos a kitűzött cél és mindig olyan, ami épphogy nem haladja meg a képességeinket, vagyis a végkimenetel valószínű, de mégsem biztos. Hát nálunk egy nagy séta a két gyerekkel ennek a kritériumnak megfelel, bármikor elkezdhet sírni Boni (ez véletlen esemény), viszont Benénél nagyon fontos a megfelelő hangnem és hogy a mi céljainkat úgy tüntessük föl, mintha az övé lenne (persze ez részben így is van). Elég jó kis testedzés is volt, dombon föl, dombon le és közben tanulmányoztuk a környéken lévő házak kertjeit is, kizárólag ötletmerítés céljából, mondjuk ez egy kívülállónak néha úgy tűnik, mintha kukkolnánk. Bene nagyon elfáradt a végére, az utolsó 100 métert már csak apa nyakában tudta megtenni, Boni pedig itthon ébredt föl. Ahogy kiértünk az erdőből olyan jó érzés volt, hogy teljesült a táv és ebben a család minden tagja részt vett képességei és tudása szerint. Mindenki beleadott valamit, én terveztem az útvonalat, Paja terelte Benét, Bene próbálta nehezíteni a terepet a kis kitérőivel (gombát talált, pöffeteget taposott, kutyákat nézett, próbált minden pocsolyába belemenni) Boni pedig arról gondoskodott, hogy nekem se legyen túl könnyű a séta.

Mivel megígértem, hogy írok a flóról, hát volt egy ilyen élményem a pelusok kapcsán. Egy forró nyári napon, a mosott pelusokat kivittem száradni az udvarra. Akkor még egy társasházban laktunk, aminek volt egy nagy hátsóudvara kicsit elvadult, mindig picit magas fűvel, és a fűben sétálva az ember lábának csapódtak az ugráló apró szöcskék. Minden lakó oda teregette az össze-vissza kifeszített kötelekre a mosott ruhát. Nagyon szerettem ott teregetni. Benét mindig felvettem kendőben a hátamra, hónom alá fogtam a kosarat és így dolgoztunk együtt. Ezen a napon Bene elaludt a hátamon, és én szépen komótosan, vigyázva, hogy azonos színű pelus ne kerüljön egymás mellé, kiteregettem egy kosárnyit. Nagyon szép pasztelszínűek a pelusok, sárga, zöld, kék, barack és fehér. Forrón sütött a nap, kicsit el is fáradtam a cipekedéstől, és a végén olyan szépnek láttam a színes pelussort és valami nyugodt elégedettséget éreztem közben.
 

Eredetileg ökológusnak készültem. Ezt egészen addig így is gondoltam, amíg meg nem ismertem Zozit.... a zootaxonómia debreceni guruját. Az állatrendszertan gyakorlat a kedvenceim közé tartozott, esküszöm élvezetet leltem abban, hogy fel kellett ismerni azt a sok állatot. A hosszú órák pedig, amiket az állattan folyosóján töltöttünk a vitrineket bámulva .... tényleg! szinte azóta is érzem a formalin szagát :) Elég jól is teljesítettem. El is jutottam egészen a szigorlatig, ahol életemben először szembesültem azzal, hogy a fajoknak magyar neve is van, addig ez senkit sem érdekelt. De ott volt Zozi, akinek épp a finisben jutott eszébe hogy ugyan mondjam már el a kérdéses madarak magyar elnevezését is. Hát őőőőőőőőőőőőő... szóval rögtön ki is vágott (ő volt az egyszemélyes bizottság a szigorlaton). Ezek után egyszerűen nem volt kedvem még egyszer nekivágni egy olyan szigorlatnak, amire 2 hetet kellett magolnom előtte. Lényeg a lényeg, biotechnológiára szakosodtam végül. Mivel így professzionálisan kicsit eltávolodtam az ökológiától és a környezetvédelemtől, másban kezdtem el gondolkodni. Inkább a hétköznapjainkban próbálok meg tenni valamit a környezetünkért. Így történt, hogy Bene születése előtt hosszasan fontolgattam, hogy a környezetszennyező eldobható pelenka helyett inkább textilpelenkával fogjuk föl a végterméket. Hát így jutottam el a zootaxonómiától a textilpelenkáig. Egészen Bene 1 éves koráig ez ennyiben is maradt, amikor megtaláltam a számunkra elfogadható textilpelust. Gondolva a további gyerekeinkre is, olyat akartam, ami újszülött kortól szobatisztaságig használható, ne száradjon több napon keresztül, ne kelljen hajtogatni és szép is legyen. Rátaláltam a Popinra, amiből rögtön vettem is 22 darabot. Benére pont másfél éves koráig volt jó, utána kinőtte. Ekkor eladtam azt az 5 darabot, amit addig még nem használtunk. Aztán kiderült, hogy jön a pelenkák örököse, Bonifác. Újszülöttként egészen a nyakáig értek a pelusok, ezért csak akkor kezdtük el használni, mikor már 6 kilós volt, mondjuk erre nem kellett sokat várni. Itt egy kép a két boldog tulajdonosról.

A hűtőben két hete kókadozó  - még karácsony előtt vettem - igen nagy méretű póréhagymát formás karikákra vágtam, majd olajon kicsit megfonnyasztottam. Elárasztottam 450 gramm tejföllel és hozzáreszeltem 200 gramm sajtot (olcsó trapista), frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem. Felhívom a figyelmet, hogy sót nem raktam hozzá, mivel a sajt amúgy is elég sós. Ez a töltelék került a 3-4 milliméter vastagra kinyújtott bolti levelestésztával kibélelt tálba. 220 C-on addig sütöttem, amíg jól meg nem pirult a teteje. Ezt a receptet még Hollandiában tanultam, ahol egy 5 fős családnak plusz magamnak készítettem vacsorát hetente négyszer kizárólag bio alapanyagokból. A tésztát, ami kimaradt vékonyra kinyújtottam, megszórtam sajttal, feltekertem, mint egy rétest, csigákat vágtam belőle és ezeket is megsütöttem (220 C-on, pirulósra).

Ezt kifejezetten azzal a szándékkal tettem, hogy Benedeknek legyen valami, amit két kézzel tud a szájába tömni, és mégsem úgy néz ki, mint egy malac utána (mármint Bene).

Ma vagyok 33 éves. Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám. Én gondoltam ma a születésemre, habár nem emlékszem rá. Amíg az ember maga nem szül gyereket nem tudja mit érezhetett az anyukája mikor megszülte őt. Hát én már megéltem ezt kétszer. Mind a kettő más volt, de mind a kétszer átéltem az áramlást, ami jobbá, többé tette az életemet. Nagyon nagy fizikai erőkifejtést igényelt és habár nem tudom felidézni mennyire fájt, arra emlékszem, hogy mindkétszer nagyon, de azt az eksztatikus élményt soha nem fogom elfelejteni, amikor kicsusszant a kis csomag és a hasamra tették a pici meleg testecskét.

23:30 Boni szépen alszik. Benedek bemászott a szekrénybe és kukucsot játszik, majd kimászott és azt mondta: sorompó. Bene, álmos vagy? Kérdésünkre azt válaszolta, Bene nem álmos, csak viszket a szeme. Még nem aludt el ma este, 2 órán keresztül altattuk, aztán mikor azt hittük, már alszik, felpattant és fennhangon kijelentette "Bene játszik másik szobában." Most apukájával itt kókadozunk a nappaliban, Bene pedig South Parkot néz az MTV-n. Majd ha kamasz lesz, biztos nyugisabb napjaink lesznek... hahaha